Már az Apple-nél is csak a nyereséget számoljuk

Vágólapra másolva!
Kedden zárás után érkezik az Apple gyorsjelentése, a technológiai cég árfolyama pedig akár ismét nagy mozgásokat produkálhat. Bár a várakozások nem szálltak el, a nagy bizonytalanság miatt feljebb húzzuk veszteségvágó megbízásunkat, és a korábbi beszálló szintjére emelve innentől már csak a nyereséget számoljuk.
Vágólapra másolva!

Segíti az emelkedést, hogy:

  • Nem szálltak el a várakozások
  • Ismét jöhetnek pozitív hírek a részvényesek számára
  • Még mindig alulértékelt a részvény, az elmúlt hónapokban látott menetelés ellenére is
  • Hosszú távon töretlen a technikai kép

Ugyanakkor kockázatot jelent, hogy:

  • Rövidtávon elgyengülős a technikai kép
  • Szokásos gyorsjelentés előtti bizonytalanság
  • Félő, hogy a menedzsment jó időre minden puskaporát előtte az előző gyorsjelentés során bejelentett programokkal.

A teljes elemzés a konkrét beszállási és kiszállási stratégiával ügyfeleink számára érhető el.