Hasít a Ford, csökkentjük kockázatunkat

Vágólapra másolva!
Április elején hívtuk fel a figyelmet a Ford részvényeiben rejlő lehetőségekre, és a papírok szépen teljesítenek azóta. Vételi pozíciónk 8 százalékos pluszt halmozott fel eddig és a 0,125 dolláros részvényenkénti osztalékot is zsebre tettük már, azonban már túlságosan eltávolodtunk stop-loss szintünktől, így megemeljük, csökkentve kockázatunkat. 
Vágólapra másolva!

A Ford a szektortársakhoz képest is szépen hasít, az autógyártók között a legjobban teljesítő részvénynek számít április eleji ötletünk óta. A részvény még mindig nem drága, pörögnek a kínai és globális eladások. Ugyanakkor fontos akadályhoz érkezett az árfolyam, és szintén kockázat, hogy idén visszaeshet az EBITDA eredmény.

Korábbi írásaink márciusból és májusból.

A teljes elemzés a konkrét beszállási és kiszállási stratégiával ügyfeleink számára érhető el.