Perel-e az állam új bankja a devizahitelesek ellen?

MKB bank, reklám, mkb, bank, nyugati tér
Budapest, 2012. június 26. Az MKB Bank nagyméretű reklámja a Nyugati téren, a Szent István körút és a Váci út találkozásánál álló lakóépület tetején. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Már régen bejelentették, de most nem tudják megmondani.
Vágólapra másolva!

Az MKB is bejelentette már, hogy él törvényi lehetőségével, és a bírósághoz fordul a hiteleit érintő egyoldalú szerződésmódosítások megvédéséért. Erre most szombattól kezdve még 30 nap áll rendelkezésére, miközben valószínűleg zajlanak az állami felvásárlás végső mozzanatai, ami nem tudni, hogyan érinti az ügyet.

Kérdésünket természetesen elküldtük a MKB Bank sajtóosztályára, de ott jelenleg nem tudnak felvilágosítást adni, hogy az MKB továbbra is harcba kíván-e szállni az igazáért.

A jelenlegi információk szerint tehát a bank perelni fog, ezt a Budapesti Értéktőzsde honlapján is bejelentette közleményében, amitől eltérni már nem igazán szokás.

A témában készült korábbi cikkünk: Ezek a bankok fognak perelni a devizahitelek miatt.