Száguld a bankóriás

Royal Bank of Scotland napi grafikon
Vágólapra másolva!
A vártnál jóval magasabb profitot érhetett el a Royal Bank of Scotland a második negyedévben, amire masszív ugrással reagált a bank részvényeinek árfolyama.
Vágólapra másolva!

Az állami többségi tulajdonban álló Royal Bank of Scotland augusztus elsején fogja közzétenni gyorsjelentését, a főbb számokat azonban előzetesen már közzétette a társaság:

  • A Royal Bank of Scotland adózás előtti profitja 1 milliárd fontot tehetett ki a második negyedévben az előzetes számok szerint, miközben az elemzők minimális veszteségre számítottak.
  • Ennek köszönhetően az első félévben 2,65 milliárd fontot tehetett ki az adózás előtti nyereség, ami közel duplája az egy évvel korábbi 1,37 milliárd fontos profitnak.
  • A cég annak köszönheti a megugró eredményeket, hogy egy korábban létrehozott rossz bankba ki tudta szervezni a rossz hiteleit, és csökkenteni tudta az azok után képzett céltartalékokat.
  • A vállalat menedzsmentje ezen túl közölte, hogy tartani tudják az idei évre tervezett egy milliárd fontos költségcsökkentési terveket.
  • A hírekre már több mint 10 százalékot ugrott az RBS árfolyama.
Royal Bank of Scotland napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu