Tiltakozó akciót szervez a Hankook ellen a szakszervezet

Vágólapra másolva!
Augusztus 4-re tiltakozó akciót szervez a Hankook módszerei ellen a vegyipari szakszervezeti szövetség – jelentette be Székely Tamás. A VDSZ elnöke szerint a helyi érdekképviseleti vezető kirúgása volt az utolsó csepp a pohárban.
Vágólapra másolva!

Székely Tamás több fórumon is elmondta, hogy az elmúlt években több szakszervezeti vezetőt küldtek el jogellenesen a dunaújvárosi gumigyártó cégtől. Most például azonnali hatállyal felmondtak a helyi érdekvédelmi vezetőnek, a VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete elnökének, Székely szerint azzal a mondvacsinált indokkal, hogy nem jelentette be a cégnek, hogy szabadidejében, saját költségére jogi tanulmányokat folytat.

Ráadásul az eljárás nem csupán jogtalan, hanem embertelen is, mert a szakszervezeti vezetőnek akkor mondtak fel, amikor a munkaadóval folytatott egyeztetésen rosszul lett, és szívinfarktus gyanújával vitte el a mentő. Amíg a kórházban vizsgálták, a cég elküldte a lakáscímére a felmondólevelet – mondta Székely a Népszabadságnak.

Ezért bírósághoz fordulnak, és tiltakozó akciót indítanak a vállalat ellen.

Folyamatos háború

A Hankook és a szakszervezet gyakorlatilag folyamatos állóháborút folytat egymással. A VDSZ Dunaújvárosi Gumigyártók Szakszervezete már évekkel ezelőtt azzal vádolta meg a céget, hogy el akarja lehetetleníteni az érdekképviselet működését, Székely megfogalmazása szerint „kipécézi az érdekvédelem helyi képviselőit, elzárja információforrásaikat és megfélemlítse a munkavállalókat”.

A Hankook viszont minden alkalommal azzal érvel, hogy maradéktalanul betartja a vonatkozó törvényi előírásokat.