A szankciók miatt fájt a befektetők feje

Vágólapra másolva!
Nem tudtak pluszban zárni tegnap az amerikai piacok, a kedvező makroadat ellenére is lefordultak az indexek, miután a befektetők nem fogadták jól az Oroszország elleni újabb szankciókat.
Vágólapra másolva!

USA: A szankciók miatt fájt a befektetők feje

  • Nem tudtak tegnap pluszban zárni az amerikai piacok, 0,1-0,5 százalékos mínuszok születtek nap végére, miután a befektetők végül negatívan értékelték az Oroszország elleni újabb szankciókat. Az EU és Obama az orosz energiaipart, a védelmi szektort, valamint a pénzügyi szektort célozná az új szankciókkal.
  • Nyereséget ért el a Twitter a második negyedévben a tisztított EPS szintjén, a 2 centes eredmény pedig az 1 centes veszteségre vonatkozó várakozásoknál is kedvezőbb. A társaság árbevétele 312,2 millió dollárra ugrott, a havi aktív felhasználók száma pedig 271 millióval szintén a várt 267 millió felett alakult. A részvény árfolyama 28,5 százalékos pluszt mutatott piaczárás után!
  • Jól sikerült a Wynn Resorts (NYSE) gyorsjelentése is, a vállalat a várt 1,95 dollár helyett 2 dolláros EPS-t tudott elérni, ráadásul valamennyi divízióban árbevétel növekedés volt tapasztalható. Az árfolyam 3 százalékos pluszban tudott tegnap zárni.
  • 3,6 százalékot emelkedett zárás után az Amgen (Nasdaq), miután a gyógyszercég nettó nyeresége 23 százalékkal nőtt éves alapon. A társaság továbbá egy 15 százalékos létszámcsökkentési tervet is bejelentett, a reorganizációs program keretében.
  • Vártnál erősebb lett az American Express (NYSE) gyorsjelentése, az EPS a várt 1,39 dollár helyett 1,43 dollárt mutatott a vállalatnál, ugyanakkor a pénzügyi cég árfolyama nem reagált a gyorsjelentése nagy mozgással, csupán 0,2 százalékos plusz látható a zárás után.
  • 9,3 százalékot esett viszont tegnap a Corning (NYSE) árfolyama, miután a tévékhez üvegeket is gyártó társaság második negyedéves gyorsjelentése nem sikerült túl jól. Főleg az akvizíciókkal kapcsolatos költségek okozták a gyenge teljesítményt a számok szintjén.
  • Fontos makroadatok érkeznek majd délután Amerikából, 14:15-kor ADP foglalkoztatottsági adatok, 14:30-kor pedig a második negyedéves GDP érkezik, melyek alapvetően befolyásolhatják majd a hangulatot a mai kereskedésben.

ÁZSIA: Töretlen a Hang Seng lendülete

  • Elsősorban emelkedés jellemzi az ázsiai piacokat, a főbb indexek közül egyedül a Shanghai Composite mutat stagnálást. Az élen a Kospi (+1%) és a Hang Seng (+0,8%) áll.
  • A Nikkei annak ellenére mutat 0,2 százalékos gyengülést, hogy a szigetország júniusra közzétett ipari termelése alulmúlta a várakozásokat. Az egyik legjobban teljesítő japán papír a Honda, amely hét éve nem látott szintre emelte profitvárakozását.