Vágólapra másolva!
Igen kellemesen alakul a TVK sztorija, az elmúlt negyedév sokéves csúcsokra repítette nemcsak az árfolyamot, hanem a cég eredménytermelését is.
Vágólapra másolva!

A gyorsjelentés lényege dióhéjban:

  • 10,52 milliárd forintos EBITDA-t könyvelt el a TVK 2014 második negyedévében, ilyen erőteljes eredménytermelésre ezen a soron 2009 harmadik negyedéve óta nem volt példa a cégnél.
  • Az árbevétel arányában is remek volt a negyedév eredménytermelése, a 10 százalék feletti EBITDA-margin szintén a 2009 harmadik negyedéves kellemes emlékeket idézi vissza. (Az EBITDA a kamat, adó és amortizáció nélkül számított üzemi eredmény.)
  • Még impresszívebb a kép, ha az elmúlt négy negyedévet vesszük alapul, a gördülő 12 havi, azaz minden pillanatban a megelőző egy év összegét tükröző EBITDA 2008 első negyedéve óta nem járt ilyen magasságokban (30,56 milliárd forint), és gördülő EBITDA-marginból (7,5 százalék) sem láttunk évek óta ilyen magasat.
Forrás: Investor.hu
  • A működési cash-flow 2007 harmadik negyedéve óta nem látott szintekre, 21,2 milliárd forintra nőtt, feledtetve az előző negyedév enyhe visszaesését (amit egyébként a második negyedévre tervezett üzemleállások indokoltak).
Forrás: Investor.hu
  • A felhasznált alapanyagok piaci árai nem emelkedtek a megelőző negyedévhez képest, igaz, éves összevetésben a vegyipari benzin (naphta) és a propilén árak is 8,5-8,7 százalékkal emelkedtek euróban, de ezt inkább a bázisidőszak alacsonyabb értékei okozták.
  • Eközben a végtermékek árai kivétel nélkül 1,7-8,4 százalékkal emelkedtek euróban mérve.
Forrás: Investor.hu
  • A teljes árbevétel megelőző negyedévhez képest 1,6 százalékkal lemorzsolódott, de 2013 azonos időszakához képest lényegében stagnált (0,2 százalékos az emelkedés).
  • A forintban számított exportbevételek ugyan 9,2 százalékkal visszaestek éves összevetésben, de a hazai értékesítések ezt 9,8 százalékos emelkedéssel ellensúlyozni tudták.
  • Az üzemek átlagos kapacitáskihasználtsága (83 százalék) valamelyest visszaesett az előző negyedév 87 százalékos szintjéről, de ez érthető, hiszen az elmúlt negyedévben több fontos leállás is volt, ami csökkentette a mutató, míg a megelőző negyedévben éppen erre készülve fokozta a társaság a kihasználtságot (részben ez hagyhatott nyomot a működési készpénzáramláson is).
  • A menedzsment továbbra is optimista véleményt fogalmazott meg a piaci környezetről. A TVK fontos növekedési katalizátorát jelentő butadién-üzem építése továbbra is a tervek szerint halad, és a vezetés ismét megerősítette, hogy a 2015. májusra tervezett indulás tartható.

Miért pörgünk ennyire a TVK-n?

Az Investor Trader ügyfeleinek figyelmét még februárban hívtuk fel a TVK-ban rejlő lehetőségekre egy ezekhez hasonló befektetési ötletben, azóta pedig a cég sorozatosan megerősítette korábbi sejtéseinket és optimista véleményünket. Az erősödő eredmény- és készpénztermelés a butadién-üzem jelentette növekedési lehetőségekkel és a vegyipari ciklus felívelésével együtt meglátásunk szerint még további felértékelődési potenciált jelenthet a TVK számára.

A társaság visszatekintő EV/EBITDA mutatója továbbra is 45-50 százalékos alulértékeltséget mutat az európai szektortársak átlagához viszonyítva. Ez még úgy is túlzó diszkont, ha figyelembe vesszük a TVK rendkívül alacsony likviditásából és közkézhányadából fakadó speciális kockázatokat. Ha kitartanak a negyedévben látott kedvező folyamatok, akkor ez a diszkont szűkülhet.

A technikai kép némi kivárásra buzdít

A kedvező fundamentális folyamatokhoz inkább felemás technikai kép társul, főként az elmúlt bő másfél év fejvesztett emelkedését követően.

  • Az elmúlt hónapokban épített trendcsatorna alsó szélén várta a részvény a gyorsjelentést.
  • Mivel meglehetősen tetszetősek a számok, akár ennek hatására fel is pattanhat innen.
  • Ez esetben a 4400 forintos csúcs, majd pedig a csatorna felső széle 4600-4700 forintnál lehet a következő megálló.
  • Ezt támogathatja az MACD vételi jelzése is.
  • Fontos, hogy a TVK alacsony likviditása miatt a napi grafikon jelzéseit nem érdemes nagyon szorosan követni.
A TVK napi grafikonja. Forrás: Investor.hu
  • A heti grafikonon már óvatosságra intő jeleket láthatunk.
  • Az MACD indikátor 2014 elején eladási jelzést adott, amit a túlvett zónát elhagyó RSI indikátor is megerősített júniusban.
  • Az emelkedő trendünk továbbra is töretlen, de ez alapján az ábra alapján nem elképzelhetetlen, hogy ha az erős gyorsjelentés feledésbe merül, további korrekció következik.
  • Ez esetben a 3740 forintnál húzódó támasz és az ehhez nagyon közel mozgó 200 napos mozgóátlag foghatja meg a lekonyulást.
A TVK heti grafikonja. Forrás: Investor.hu