Hatalmas üzlet megy a levesbe?

Vágólapra másolva!
Visszavonta a Time Warnerre tett felvásárlási ajánlatát a 21st Century Fox, ezzel (egyelőre) nem jön létre a két médiaipari óriás összeborulása. A hírre nagy zuhanással reagáltak a Time Warner részvényei. Egyesek azonban nem zárják ki, hogy Murdochék taktikázásának a része a tegnapi bejelentés. 
Vágólapra másolva!

Hatalmas üzlet mehet a levesbe, ugyanis tegnap a Rupert Murdoch médiamogul irányítása alatt álló 21st Century Fox bejelentette, hogy visszavonja a Time Warnerre tett felvásárlási ajánlatát. A Fox elsősorban azzal indokolta a döntést, hogy a Time Warner néhány héttel korábban visszadobta az első, 80 milliárd dolláros ajánlatukat, így inkább elállnak a lehetséges üzlettől.

2011 politikai bukásai, Rupert Murdoch, News of the World Forrás: AFP/ Justin Sullivian

A hír meglepetésként érte a piacot, mivel sokan arra számítottak, hogy a Fox a kihátrálással ellenkezően inkább meg fogja emelni az ajánlatát. Ezt a várakozást erősítette, hogy a vállalat jelentősen leépítette európai érdekeltségeit, hogy a befolyó pénzből finanszírozni tudja az ajánlat megemelését.

Számos elemző ugyanakkor úgy véli, hogy Murdochék mostani lépése inkább csak a tárgyalási stratégia része, és még koránt sem lefutott "a történet". Szakértők szerint a Fox így kívánja lenyomni a Time Warner árfolyamát, hogy ne kelljen új, jóval magasabb részvényenkénti ajánlattal előállnia. Ha ez valóban így van, az kifizetődő stratégia lehet, mivel a Fox visszavonulásának hírére a Time Warner árfolyama 11 százalékos mínuszban, 76 dollár környékén nyitott. A papírt így pont 11 százalékkal értékeli kevesebbre a piac a Fox részvényenkénti 85 dolláros júliusi ajánlatánál.

Time Warner napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Emiatt nem elképzelhetetlen, hogy az ügylet még megvalósul a későbbiekben, amivel az USA egyik legnagyobb médiabirodalma jönne létre. Az üzlettel egy kézbe kerülhetne a jelenleg a Time Warner tulajdonában álló HBO, a TNT, a TBS csatorna, valamint a Fox által birtokolt Fox Sport és a National Geographic Channel.

Az üzlet későbbi létrejöttének esélyét erősíti, hogy Murdoch eléggé eltökéltnek tűnt a Time Warner felvásárlásának irányába. Ezen túl a milliárdos nem arról híres, hogy könnyen meghátrálna, és az első elutasított kísérlet után bedobná a törölközőt. Emiatt vélhetően az ár lehajtására irányulhatott a tegnapi bejelentés, ahogy az elemzők valószínűsítik. Ezen túl az is kizárva, hogy esetleg egy másik potenciális vevő is felbukkan, aki a Fox meghátrálásával hamarosan felvásárlási ajánlattal áll elő a Time Warnerre.