Vége, eladták a Takarékbankot

Vágólapra másolva!
Lezárult a Takarékbank adásvétele, mivel a Magyar Posta átruházta a tulajdonában lévő Takarékbank részvényeket a Magyar Takarék Zrt.-re. Ez az a cég, amelyben többek között az FHB is részvényes.
Vágólapra másolva!

Lezárult a Takarékbank 54,83 százalékos részvénycsomagjának értékesítése, amit az tett lehetővé, hogy a Fővárosi Ítélőtábla július 8-án visszavonta a Fővárosi Törvényszék korábbi végzését, amelyben az elsőfokú bíróság ideiglenesen megtiltotta a Magyar Posta Zrt.-nek, hogy átruházza a tulajdonában álló Takarékbank részvényeket.

Ezzel pont került annak a bonyolult cégjogi folyamatnak a végére, amelyben tavaly nyáron az állam többségi tulajdonába került a Takarékbank, majd az idén év elején egy magánbefektetői körhöz került a többségi pakett. Az adásvételi szerződésben végső soron az MFB és a Magyar Posta volt az eladó, a Magyar Takarék Zrt. pedig a vevő. Ez utóbbiban egyrészt részvényes az FHB Bank, másrészt néhány takarékszövetkezeti vezető, valamint egy kis állami kft., amelyet Vojnits Tamás, az átalakítást levezénylő Takarékbank-elnök vezet.

Az ügylet részleteiről korábbi cikkünkben olvashat.