Nagyot esett a profit a Rábánál

2014.08.08. 10:40

Szépnek egyáltalán nem mondhatjuk a Rába második negyedéves gyorsjelentését, hiszen a befektetők számára legfontosabb EBITDA 44 százalékkal esett a bázisidőszaki értékhez képest. A kulcsfontosságú futómű üzletág nagyon elgyengült, amit némiképp ellensúlyozni tudtak a jármű és alkatrész szegmensek. Az év eddigi részében korábbi várakozásainknál rosszabbul teljesít a Rába, de a hosszú távú fundamentumok kedvezőek. 

Jelentős mértékben, 22 százalékkal nőtt a Rába második negyedéves bevétele, ami igen kimagasló teljesítmény egy már amúgy is erős bázisról. 15 milliárd forint feletti negyedéves bevételt korábban a vállalat csak a válság előtt tudott elérni, ráadásul az akkori csúcsérték sem haladja meg sokkal a most látott szintet.

Forrás: Investor.hu

A nagy növekedés elsősorban a jármű üzletág számlájára írható, ahol közel 6 milliárd forintos bevételre korábban még soha nem volt példa. Ezt a hétszereződő értéket az üzletágban megkezdett buszértékesítések magyarázzák, ami a projekt jellege miatt azért egyfajta egyszeri tételként jelentkező jelleget is ölthet. Korábbi kalkulációinkból kiindulva az eddig bejelentett megrendeléseket nagyrészt kielégíthette a Rába, ezért mi a következő negyedévekre a buszértékesítések mostaninál lényegesen alacsonyabb hozzájárulásával kalkulálunk.

Forrás: Investor.hu

Az alkatrész üzletágban a kartám üzlet felfutása segítette 16 százalékkal feljebb a bevételt. Az EU-ba irányuló export erőteljesebb bővülést mutatott (27 százalékost), de a belföldi értékesítések 10 százalékos emelkedése is jól fest.

A vállalat számára kulcsfontosságú futómű üzletágban viszont gyenge teljesítményt láthatunk. A bevétel 35 százalékkal zuhant, 6 milliárd forintnál alacsonyabb bevételre pedig utoljára 2011 harmadik negyedévben volt példa. A korábbi szép növekedés látványosan megtört, ami a mezőgazdasági gépek piaca felőli gyenge kereslettel, az európai tehergépjárműpiac aktivitásának romlásával, és a rubel gyengülése miatt szenvedő orosz tehergépjármű és buszértékesítések kel magyarázható.

Forrás: Investor.hu

A vállalat 12 havi gördülő üzemi eredményhányada 4 százalék közelébe esett vissza. Így hiába emelkedett az árbevétel, az értékesítés alacsonyabb fedezetű termékek irányába való eltolódása miatt az üzemi eredmény 63 százalékkal, az EBITDA 44 százalékkal zuhant.

Forrás: Investor.hu

Mivel a pénzügyi soron az árfolyammozgások ezúttal veszteséget eredményeztek, a nettó eredmény még jelentősebb, 75 százalékos zuhanást mutat.

Bár már korábban is számítottunk arra, hogy 2014 a korábbi nagy növekedés utáni konszolidáció jegyében telhet a Rábánál, az év első felében látott teljesítmény egyelőre elmarad az optimistának nem mondható várakozásainktól is. Az árfolyamon is nyomot hagyott a cég gyorsjelentése, a tőzsdei nyitást követően 2,5 százalékos esés is mutatkozott a piacon.