A nemzetközi siker kapujában áll egy magyar társasjáték

Vincze Mihály a [redacted] nevű társasjáték tervezője
Vágólapra másolva!
Egy magyar fejlesztésű társasjáték már több mint 40 ezer dollárnyi (azaz 9,3 millió forint) támogatást gyűjtött össze az amerikai közösségi pénzkalapozó oldalon, a Kickstarteren, pedig még majdnem két hét van hátra a kampány lezárásáig. A [redacted] egy tömör, 45 perces sakkjátszma, a hidegháborús ügynökvilág és egy elképzelt nagykövetség szobabelsőinek hangulatával. Nagyon hirtelen jött a népszerűség, de az igazi próba még hátravan, most már tényleg meg kell csinálniuk, és le kell gyártaniuk, amit kitaláltak. A játék egyik alkotójával, Vincze Mihállyal beszélgettünk.
Vágólapra másolva!

Behatolás egy meg nem nevezett ország nagykövetségére, szupertitkos iratok kicsempészése cselszövéssel és árulással, a Brit Titkosszolgálat, az MI6 és a KGB világában, amikor még James Bond is sztk-szemüvegkeretet hordott, és bakelittelefont tárcsázva kért interurbánt. Ezt ígéri a [redacted], az a magyar fejlesztésű társasjáték, amely a magyar próbálkozások közül eddig a legtöbb pénzt gyűjtötte össze az amerikai közösségi projektfinanszírozó oldalon, a Kickstarteren. A viszonylag rövid, körülbelül háromnegyed órás játékban rövid küldetéseket kell teljesíteni, és közben szövetségeket kötni – vagy éppen elárulni másokat. Épp csak garbó, Martini és brit akcentus nem jár a társasjátékszetthez.

Hogyan működik a Kickstarter?

Az online közönség dobja össze a pénzt kifejezetten kreatív, de elegendő alaptőkével nem rendelkező ötletgazdáknak, hogy elindíthassák a vállalkozásukat. A Kickstarter szabályai szerint az alkotók akkor kapják meg az összegyűjtött pénzt, ha a felajánlások összege eléri az általuk kért értéket, de ha ezt a rendelkezésre álló idő alatt nem sikerül összegyűjteni, akkor nem kapnak semmit. A felhasználók így biztonságban vannak, nem vész el a pénzük. Néhány projekt szó szerint napok alatt gyűjtött így össze több százezer vagy millió dollárt.

Három fiatal magyar

A [redacted] három fiatal magyar, Vincze Mihály, Turczi Dávid és Nimmerfroh Katalin ötletéből született, ők írták meg a szabályokat, és ők készítették el az első prototípust is, celluxszal felcímkézett franciakártya-paklikból, ceruzával papírra rajzolt térképekből, és sütőgyurma figurákból. "Három éve arra gondoltam a családi nyaraláson, hogy most kivételesen játsszunk valami új társast, ne csak a megszokott régieket. Egy olyan játékot képzeltem el, amiben van egy kis küldetés, de az elején nem tudod, hogy kivel vagy, kiben bízhatsz, és ameddig ezt ki nem deríted, csak a sötétben tudsz tapogatózni. Pont, mint a kémek. De mindezt úgy, hogy kevés szabályból legyen bonyolult, rövid, de mégis izgalmas" – mondja Vincze Mihály, a [redacted] egyik alkotója.

Vincze Mihály, a [redacted] nevű társasjáték tervezője Fotó: Marton Szilvia

A [redacted]-ben (a játék címét talán kitakarásnak lehetne fordítani, a titkos dokumentumokban feketével áthúzott, olvashatatlanná tett részeket nevezik redactednek) ezért rövid kis küldetéseket, ötleteket kell felépíteni, aztán elsütni. És folyamatosan blöffölni. A kémek hőskorszaka persze a hidegháború, ezért magától értetődően jött a hidegháborús tematika is.

A társasjáték 12 éves kortól ajánlott, 2–6 játékos játszhatja, de 4 résztvevővel a legizgalmasabb. Az újabb, ismertebb társasok közül a Study in Emeraldra, a Battlestar Galacticára és a Bang!-re hasonlít.

Van egy rituáléja

Az ötlettel egyébként jó időben voltak jó helyen. "Most van a táblás társasjátékok reneszánsza. Hogy miért most, azt nem tudom megmondani. De újra elkezdtek játszani az emberek. Főleg Amerikában és Nyugat-Európában, de már Magyarországon is egyre többen. Ezt elkaptuk, és szerencsénk volt" – mondja Vincze Mihály. Húsz éve még jóval kockázatosabb vállalkozás lett volna társasjátékokkal házalni. Az online játékokkal persze most is kell versenyezniük, de a társasnak van egy pótolhatatlan eleme: az, hogy személyes.

"Egyszerűen igényünk van arra, hogy személyesen találkozzunk azzal, akivel játszunk. A társasozásnak van egy rituáléja: leültök, játszotok, együtt gondolkodtok, látjátok egymás arcát. Ez egy elég erős fegyver az online játékokkal szemben, hiszen ott mégiscsak egy képernyővel beszélgetsz. A társasban viszont mindenképp gondolkodnod kell, mert az emberek viszik a játékot, nincs az, hogy a játék legyártja magát. A számítógép elképesztő mennyiségű számítást végez, miközben te nem csinálsz semmit, csak lesed a képernyőt. És azért úgy néz ki, hogy alapvetően az emberek még szeretnek gondolkodni" – mondja a tervező.

Hirtelen jött népszerűség

Három év folyamatos munka, lelkes prototípusgyártás és kitartó tesztjátéktervezés után, kacskaringós úton jutott el a projekt a Kickstarterig, egy népszerű finn kiadó, a LudiCreations jóvoltából. A LudiCreations kifejezetten társasjátékokat ad ki, és nem csak bevált, nagy készítőkkel, hanem ismeretlen kezdőkkel is dolgozik.

"Hosszú ideig nem gondoltunk arra, hogy céget meg pénzt csináljunk belőle. Az első évben örültünk, hogy kitaláltunk egy társast, és csak játszottunk. Aztán rájöttünk, hogy azért ez komoly üzletág, ahova nem lehet csak úgy belépni. Ekkor kezdtük el keresni a kiadót. Néhány hónap házalás és kiadóknak írogatás után találtuk meg a LudiCreationst" – mondja Vincze Mihály.

A társasjáték egy részlete. Rövid küldetéseket kell teljesíteni. Forrás: LudiCreations

A Suszter, Szabó, Baka, Kém stílusú ügynökvilág tematika megmaradt, mert a kiadónak is kifejezetten tetszett a háttértörténet, és mindenképp meg akarták tartani. Egyébként ez szokatlan, mert általában a kiadók jobban szeretik a kevéssé összepakolt, nyers vázlatú verziókat, és már kialakult tematikával ritkábban vesznek meg játékokat. Gyakran csak a játékmenet van meg, a képlet a díszletek mögött, és a sztorit csak a legvégén húzzák fel.

Biztosra mentek

Miután leszerződtette őket a LudiCreations, átadták a kiadónak a teljes üzleti részt, a gyártás, a nyomtatást, a terjesztést, és az illusztráció egy részét is. "Igyekeztünk biztosra menni, és megbízni bennük, hiszen adtak már ki játékokat, és láttuk, hogy az üzleti modelljük működik. A 9 ezer dollárnyi kért támogatás is már egy jól bevált összeg volt" – mondja az alapító. Ezt azóta egyébként már régen túl is teljesíttették, nagyon hamar lettek népszerűek, még 11 nap van hátra a gyűjtés lezárásáig, de már több mint 40 ezer dollárnyi, azaz 9,3 millió forint támogatást kaptak.

Vincze Mihály a [redacted] nevű társasjáték tervezője Fotó: Marton Szilvia

Hideg fejjel kell csinálni

A pénz beérkezése után viszont nem lehet jól megérdemelten hátradőlni, akkor jön a neheze, hiszen tényleg meg kell csinálniuk, és le kell gyártaniuk, amit kitaláltak. A sikeres öltetek túlélik a kampány végét, és igazi vállalkozássá válnak, de rengeteg olyan komoly finanszírozást kapott projekt is van, amelyből nem lesz soha semmi, mert kiderül, hogy a remek ötletek a gyakorlatban tökéletesen életképtelenek, és a kreatív alkotók hiába kaptak pénzt a kalapjaikba. Még ha össze is gyűlik a pénz, rengeteg előre nem tervezett költség merülhet fel. Ezért még a gyűjtés elindítása előtt nagyon sokat kell gondolkodni egy projekt jövőjéről.

"A Kickstarteren könnyen el lehet szúrni a projektet azzal, hogy az ember túl sokat kínál azért, amit kap, és nem tudja fedezni. Egyszerűen hideg fejjel kell dolgozni: tudnod kell, hogy mennyit vállalsz, és azt kell próbálnod tartani" – mondja Vincze Mihály.

A [redacted] esetében viszont nemcsak az a biztosíték, hogy már nagyjából felkészültek a későbbi nyomtatásra és a terjesztésre, hanem a mögöttük álló LudiCreations is. Sok kickstarteres projektnél a kiadó kimarad az alkotó és a vásárló közötti finanszírozási láncból, itt a később felmerülő költségeket ők állják, és nem a tervezőknek kell majd saját forrásból fizetniük. Az első darabokat 40 euróért árulják majd, magyar viszonylatban ez sokba kerül, de egy holland házaspárnak ez csak egy drágább éttermi vacsora ára.

Októberben eldőlhet, lesz-e belőle vállalkozás

A gyártás a Kickstarter-kampány lezárása után indul majd Németországban és Hollandiában. Az első példányok a németországi Essen Spiel szakkiállításra készülnek, amelyet minden évben októberben kifejezetten a legújabb társasjátékok bemutatására rendeznek meg.

"Ha ott jól szerepelnénk, és az elkészült játékkal be tudnánk kerülni a BoardGameGeek (a legnagyobb társasjátékgyűjtő honlap) első ezer társasa közé, az már nagyon jó lenne. És ha tetszik az embereknek, és érdekli őket, az igazából a legnagyobb siker, amit el lehet érni. Akkor el tudom képzelni, hogy egy saját vállalkozással folytassuk majd. De sokkal inkább idealista hozzáállásunk van, mint hogy a profittermelés motiválna minket" – mondja Vincze Mihály.