Ezekkel a filmekkel kereste degeszre magát a Disney

2014.08.20. 08:28

Megnéztük, melyik animációs film hozta a legtöbbet a Walt Disney konyhájára. Az eredmény legalább annyira furcsa lett, mint amennyire bizonytalan.

Nagyon megy mostanában a Walt Disney-nek. A társaság még soha nem volt olyan nyereséges, mint az idei második negyedévben, amikor 12,5 milliárd dolláros bevétel mellett megkétszerezte, és 411 millió dollárra emelte az üzemi szintű profitját.

Elsa másodpercenként 208 ezer dollárt hozott

A sok lábon álló vállalatóriás kiugró eredményéből a hagyományos és animációs filmek kasszasikere oroszlánrészt vállalt, az Amerika Kapitány mellett világszerte óriásit kaszált a Jégvarázs (Frozen) is. Régóta nem sikerült akkorát dobni egy animációs filmmel, mint Elsa történetével. A befektetők szeme nem csak filmnézés közben, hanem a hozam láttán is könnybe lábadhatott, a film ugyanis 150 millió dolláros költségvetéssel készült, és a legutóbbi adatok szerint a november 19-i premier óta már 1,27 milliárd dollár bevételt termelt. Vagyis kilenc hónap alatt közel jár a kilencszeres hozamhoz. A Disney menedzserei azzal a bizsergető érzéssel fekhetnek le esténként, hogy a film minden egyes másodperce eddig 208 ezer dollárt csengetett a cégnek, és az összeg még növekedni fog.

A Jégvarázs még Harry Pottert is befoghatja

A Jégvarázs tehát minden idők legtöbbet hozó animációs filmje lett, de még az összes (nem csak animációs) mozit tartalmazó listán is az ötödik helyen áll, nagyon közel ahhoz, hogy befogja a Harry Potter sorozat második részét. Ezt a listát egyébként az Avatar vezeti, 2,78 milliárd dollárral. Miközben a jeges film teljesítményétől el van ájulva az üzleti élet, korántsem biztos, hogy ez volt minden idők eddigi legnagyobb Disney sikere. Ez ugyanis erősen attól függ, hogyan számoljuk és hasonlítjuk össze az egyes produkciók teljesítményét.

Szimba már 20 éves, de még mindig jól tartja magát

Ha maradunk az abszolút értékben számolt bevételeknél, akkor a Jégvarázst Az oroszlánkirály követi 987 milliárd dollárral. A kép azonban nem ilyen egyszerű. Ezt a filmet ugyanis éppen 20 éve mutatták be, és az akkori büdzséje csak 45 millió dolláros volt. Vagyis ahhoz viszonyítva már 20-szoros bevételnél tart. A számolás természetesen az infláció miatt csal, mert ha Szimba történetét ma kellene elmesélni, akkor 45 helyett már 72 millió dollárt kellene kiadni, az összehasonlításhoz pedig az egyes évek bevételeit egyenként korrigálni kellene az inflációval. Mivel nem tudjuk, hogy melyik évben mennyit hozott egy-egy film a Disney-nek, az inflációs korrekciót nem lehet elvégezni a számokon. Ez azt jelenti, hogy gazdasági értelemben nem kapunk teljes képet arról, hogy például ez a film nagyobb aranybánya volt-e a cégcsoportnak, mint a Jégvarázs.

Nagy gubanc, mérsékelt siker

A nemzetközi statisztikák az említett hozamszámolási nehézségek (és még számos egyéb szakmai probléma) miatt jobb híján az abszolút összegeknél szoktak maradni. Ennek alapján a képzeletbeli Disney-dobogó harmadik fokára jelenleg az Aranyhaj és a nagy gubanc fér fel. Ennek a filmnek a sikere az előzőekhez képest azonban már sokkal kérdésesebb, hiszen az eddigi 53 klasszikus közül a legtöbbet, 260 millió dollárt áldozott rá a Disney, és a bemutató óta eltelt négy évben összesen 591 millió dollárt termelt. Vagyis a szorzó itt durván csak 2,7-szeres.

Az első mindent visz

A szakportálok egy része más rangsorokat is felállít, ezzel próbálja gazdasági értelemben árnyalni a számításokat. Előfordul, hogy az eddigi összes bevételt számítják át az éppen aktuális jelenértékre, vagyis azt nézik meg, hogy az eddig megtermelt pénz a megjelenéshez képest mekkora értéket képviselne 2014-ben. E módszer értelemszerűen nagyon jó helyzetbe hozza a nagyon régi filmeket, saját számításaink szerint egy ilyen listát jelenleg magasan vezet a Hófehérke és a hét törpe, amelyet a Walt Disney klasszikus rajzfilmek első darabjaként 1937-ben mutattak be. Bár ez a film 77 év alatt összesen csak 416 millió dollárt hozott, ez jelenértékre számolva gigantikus összeget, 6,89 milliárd dollárt tesz ki. A film költségvetése 1,5 millió dollár volt, ha pedig ma kellene előállítani, 25 millió dollárba kerülne.

Annyi, meg egy Bambi

Ezen a listán a második helyet az 1942-es Bambi foglalja el, amelyet mindössze 858 ezer dollárból hoztak ki (azaz jelenértéken 12,5 millió dollárból), de 72 év alatt mai értéken számolva már 3,92 milliárddal gazdagította a vállalatot.

Nem pontos számítás, de jó játék

Hasonló számítás szerint a harmadik helyen a 101 kiskutya áll, amelybe 1961-ben 4 millió dollárt ölt a Disney, és 215 milliót hozott, ez ma 1,71 milliárd dollárnak felel meg. Hangsúlyozzuk azonban, hogy ez a számolási mód erősen torzíthat, hiszen ezek a régi rajzfilmek valójában nem a bemutatásuk utáni években hozták a legtöbb pénzt a stúdiónak. Sőt, pont ellenkezőleg, a Hófehérke és a hét törpe, a Bambi és a 101 kiskutya éppen az utóbbi évtizedekben termelte az összesített bevétel nagy részét, az újabb kiadásoknak köszönhetően.

És ha az eladott jegyeket nézzük?

A szakmában leginkább elfogadott Box Office Mojo egy további korrigált rangsort is számon tart. Ezt úgy állítják fel, hogy megpróbálják kiszámolni a film története során összesen eladott mozijegyek számát. A listának azonban sajnos az a szépséghibája, hogy csak az 1980 után készült produkciókra léteznek ilyen összehasonlítható adatok, vagyis a Hófehérke és társai itt nem rúgnak labdába. Mindenesetre ezt a rangsort elég tetemes előnnyel, összesen 89 millió eladott jeggyel Az oroszlánkirály vezeti. A klasszikus Disney filmek közül a második az Aladdin, amelyre 1992-es premierje óta összesen 52 milliószor váltottak jegyet, míg a Jégvarázs 49 milliónál tart, és ostromolja a lista csúcsát.

Egy játékos történet

A rangsorokba a Pixar filmjeit nem számoltuk bele, mert a stúdió csak 2006 óta van a Walt Disney tulajdonában, viszont akkor a céggel együtt annak korábbi alkotásai is a birtokába kerültek. A többi klasszikussal való pénzügyi összehasonlítás e körülmények között végképp torz lenne. Mivel azonban a Pixar mégiscsak megkerülhetetlen összetevője a csoport sikerének, megnéztük, melyek a legjobban teljesítő produkcióik. Az élen egy olyan film áll, amely már a Disney-korszakban, 2010-ben jött ki, de az alapokat még bőven a 2006-os átvétel előtt találták ki hozzá. A Toy Story 3 eddig összesen 1,06 milliárd dollárt hozott, vagyis rögtön a második helyen állna egy összesített Disney-Pixar-listán. A második legjobb Pixar film a Némó nyomában, 937 millió dollárral, a harmadik pedig a 2013-as Szörny egyetem, 743 millió dollárral.

Mivel a tökéletes rangsort úgysem lehet felállítani, szavazzon, melyik filmet tenné az első helyre!