Devizahitelek: tízezer oldalas keresetleveleket adtak be a bankok

Vágólapra másolva!
Beérkeztek a bankoktól az első devizahiteles szerződések egyoldalú módosításának tisztességtelenségével kapcsolatos keresetek a Fővárosi Törvényszékre.
Vágólapra másolva!

Két bank, a CIB Bank Zrt. és a Magyar Cetelem Bank Zrt., valamint három pénzintézet, a CIB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Lízing Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. nyújtott be keresetlevelet az állam ellen a Fővárosi Törvényszékhez. A keresetek mellékleteikkel együtt több tízezer oldalasak.

A bíróságnak legkésőbb a keresetlevél beérkezésétől számított 8. napon ki kell tűznie a tárgyalást, és legkésőbb 30 napon belül el kell bírálnia.

A törvény a hitelszerződések egyoldalú módosítását – például kamat-, költség- vagy díjemelést – megengedő szerződéses kikötéseknél azt a vélelmet állítja fel, hogy azok tisztességtelenek és érvénytelenek. Ám, ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni.

Az erre irányuló első keresetek érkeztek be az ezek elbírálására kizárólagos illetékességgel rendelkező Fővárosi Törvényszékre pénteken.