Vágólapra másolva!
A jó nemzetközi hangulatban a magyar tőzsde is szépen emelkedik. A ma hajnalban rekordveszteségről beszámoló OTP-től nagyjából azt kaptuk, amit vártunk, így az árfolyamreakció is pozitív lett, nagyjából plusz 1-1,5 százalék.
Vágólapra másolva!
  • Mivel már korábban felkészítette a befektetőekt az OTP a komolyabb vezsteségekre, így ma hajnali gyorsjelentése után már pozitív árfolyamreakciót láthatunk a rekordveszteségek ellenére. Jelenelg 3950 forintnál (+1,3%) van a bankpapír árfolyama.
  • A Mol ellenben 0,3 százalékos mínuszban van (11 650 forint) egyedüliként a blue-chipek közül, míg a Magyar Telekom egyelőre nem mozdul a 370 forintról, míg a Richter kisebb pluszban időzik (+0,2%, 3858 forint).
  • A forint ismét jó napot foghat ki, már ha a kora reggeli kisebb erősödésből és a jónak ígérkező nemzetközi hangulatból indulunk ki. Már 312 alatt jár az EURHUF árfolyam.
  • Ma a régióbna a bécsi és a varsói tőzsde zárva tart.
  • Nyugat-Európában is felfelé veszik az irányt a vezető indexek, miután a befektetők a tegnapi gyengécske GDP-adatokat követően (és a továbbra is minimális inflációra tekintettel) arra kezdtek spekulálni, hogy újabb monetáris lazítást jöhet az EKB-tól, ami a részvénypiacoknak jó lenne.
  • Így a német DAX és a francia CAC40 0,3 százalék körüli pluszbna jár, míg a londoni FTSE100 0,5 százalékkal emelkedik.