Székesfehérvár kétmilliárd forintot kap a repülőterére

Vágólapra másolva!
A kormány egyszeri, kétmilliárd forint támogatást nyújt a székesfehérvári önkormányzatnak. A pénzt a börgöndi repülőtér visszavásárlására fordítják.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a kormány "egyes székesfehérvári stratégiai jelentőségű vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba kerülése érdekében" nyújtja a támogatást. A pénzösszeg felhasználásának és elszámolásának feltételeiről augusztus 31-ig támogatási megállapodást kötnek Székesfehérvár önkormányzatával, amelynek legkésőbb 2015. december 31-ig elszámolási kötelezettsége lesz az állam felé.

2012-ben kérték vissza az ingatlant

Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere elmondta, hogy a börgöndi repülőtér tulajdonviszonyait szeretnék rendezni a pénzből, az ingatlanok mellett az azt kezelő cégeket, a repülőtérrel és az ipari parkkal kapcsolatos engedélyeket és jogokat kívánják visszavásárolni. Jelezte, hogy az államtól kapott kétmilliárd forint a teljes vételárat jelentheti.

Székesfehérvár 2012 októberében döntött úgy, hogy visszakéri a börgöndi repülőtér területét a Biggeorge's-NV Zrt. befektető cégtől, mert évek óta nem történt érdemi előrelépés a repülőtér ügyében, az építkezést el sem kezdte az Alba Airport Kft. Azt kérték a cégtől, hogy a repülőteret és a mellette ipari parkká átminősített területet térítésmentesen adja vissza.

700 munkahelyet biztosított volna

A börgöndi repülőtér egy korábbi katonai repülőtér helyén, 300 hektárnyi területen épült volna fel, az eredeti tervek szerint mintegy 15 milliárd forintos költséggel. A cég tervei szerint az Alba Airport lett volna a budapesti után az ország második legnagyobb légikikötője. A jobb kihasználtság és a biztosabb megtérülés érdekében a repülőtér mellett mintegy 110 hektáron üzleti és ipari parkot létesítettek volna. A repülőtér egy korábbi nyilatkozat szerint üzembe helyezésekor 300, a második ütemben tervezett logisztikai bázis és technológiai park létrehozása után további 700 munkahelyet biztosított volna.

Az Alba Airport Kft. a székesfehérvári és az abai önkormányzat, illetve a Biggeorge's-NV Zrt. tulajdona.