Nem jutnak hitelhez az oroszok

Vágólapra másolva!
Az orosz kormány több mint egy hónapja kénytelen szüneteltetni kötvényárveréseit, részben azért, mert a befektetők túl magas hozamot várnak az ukrán válság miatt.
Vágólapra másolva!

„Egymás után negyedszer mondtuk le a heti kötvényaukciót, mert szerintünk a hazai és a külföldi befektetők ár- és hozamkövetelményei túl nagy politikai felárat tartalmaznak, amely nem áll arányban a tényleges kockázattal és (az orosz állam) fizetőképességével” – idézte Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettest az AFP hírügynökség.

A Ria-Novosti hírügynökség szerint az orosz kormány 140 milliárd rubel (2,9 milliárd euró) hitelt tervezett fölvenni kötvénykibocsátásból a harmadik negyedévben, de ettől messze elmaradt, mert július 16-a óta – a malajziai utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai katasztrófája nyomán bevezetett új nyugati szankciók óta – nem sikerült megtartani a heti árveréseket.

Az orosz központi bank azóta emelte a kamatokat, fékezendő a rubel leértékelődését és az inflációt.

Tudják egy ideig nélkülözni

A helyzet mindazonáltal nem kritikus, mondta a miniszterhelyettes, emlékeztetve, hogy az orosz közadósság a hazai össztermék (GDP) csupán 10 százalékát teszi ki, tehát jó ideig nélkülözhetik a heti kötvényaukciókat, amíg a feltételek nem normalizálódnak.

A miniszterhelyettes azt mondta, hogy hosszabb távon nem mondanak le a hazai tőkepiacról mint hitelforrásról, és változatlan a terv, hogy jövőre 7 milliárd dollár hitelt szereznek a nemzetközi tőkepiacon.