Rángatják a forintot

forint bankjegy érme pénzügy
Vágólapra másolva!
Hullámvasútra ültették ma a forintot, bár igaz, hogy az euróval szembeni árfolyam nem túl széles sávban mozgott. Reggel előbb gyengülni, majd erősödni kezdett, majd még két hasonló sormintát produkált. Késő délután éppen 314 alatt jár az EURHUF árfolyam.
Vágólapra másolva!

17:16: Hullámzik a forint

Úgy tűnik nem tud elszakadni a kialakult mai mintától a forint, és szép három hullámot produkálva késő délután éppen erősödik. Ezzel pedig már 314 alatt jár az EURHUF árfolyam.

Forrás: Investor.hu

16:28: Megint gyengülésbe kezdett a forint

Jól megtáncoltatják ma a forintot, pedig a nemzetközi részvénypiaci hangulat viszonylag stabilan kedvező. Eközben viszont a forint ide-oda ugrándozik.

A délelőtt kialakult hullámot megismételte 12 órától, de délután négy előttől ismét gyengülésre fogta a hazai deviza. Kérdés, hogy innen merre veszi az irányt. Jelenleg 314,6-nál vannak a jegyzések.

Forrás: Investor.hu

A többi feltörekvő piaci deviza viszont jól teljesít, a török líra, a dél-afrikai rand és a román lej is nagyot tud erősödni, ellenben a zloty a forinttal együtt mozog.

14:35: Erőt gyűjtött a forint

A dél körüli gyengülő hullám nem tartott sokáig a forint piacán (314,2-ről 314,6-ig szúrt fel az EURHUF árfolyam). Jelenleg pedig már a délelőtti szintek alatt tartózkodik (314,1).

11:45: Visszaestek a hozamok

A két héttel ezelőtti hozammegugrás után ismét vissza fordultak a hosszú állampapír hozamok, bár a történelmi mélytól még elmaradtak.

Ma 3, 5 és 10 éves állampapír piaci aukciót tartott az Államadósság Kezelő Központ. A három éves papírok után kevésbé volt nagy a kereslet, ezért 5 milliárd forinttal kevesebbet adtak el, mint tervezték, ellenben a 10 éves kötvényeket nagyon szerették, ezért abból nagyobb mennyiséget jegyeztek le a vevők. Az alábbi táblázatban láthatók a változások:

Forrás: Investor.hu

Az aukció eredményeire nem ráagált a forint, maradt a 314-es szintek közelében az EURHUF árfolyam.

11:08: Beleerősített a forint

Javult a reggeli borongós hangulat a forint piacán, melynek köszönhetően lendületes erősödésbe kezdett délelőtt a forint. Az euróval szembeni árfolyam már a 314-es szint közelében mozog, míg a dollárral szemben a másfél éves mélypont közeléből távolodva 236,7-ig tért vissza a jegyzés. Ráadásul a svájci frankkal szembeni, két és féléves mélypont közelének számító 260-as szinttől is el tudott rugaszkodni a magyar deviza.

USDHUF napi grafikon Forrás: Tradingview.com, Investor.hu

A forint leginkább a kedvező részvénypiaci hangulatból profitál. A magyar tősdén egy százalék feletti pluszban mozog a BUX, miután az általános hangulatra kifejezetten érzékeny OTP is nagy ugrásra képes.

Pedig reggel még kisebb eladói hullámot váltott ki a forint piacán a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, melyet tegnap este tettek közzé. Ebből az derült ki, hogy az amerikai munkaerőpiac a jegybankárok által vártnál jobban javul, mely a korábbi amerikai kamatemelések lehetőségét erősítette. A jegyzőkönyv után értelemszerűen erősödni kezdett a dollár a feltörekvő piaci devizákkal szemben, ami alól a forint sem volt kivétel.

A forint a dollárral szemben az egyik legjobban teljesítő feltörekvő piaci devizának számít a mai erősödésével. Az elmúlt egy nap alatt 0,14 százalékot tudott erősödni a magyar fizetőeszköz a dollárral szemben, aminél nagyobb előnyt csak a török líra és a román lej szedett össze.

Forrás: Investor.hu

Merre tovább?

A technikai kép alapján akár a 312-es szintek is elérhetőek lehetnek a forint számára, ami után a 310 környéki megálló következne a számára. 310-nél ugyanis egy fontos támaszszint húzódik, ami mellett az 50 napos mozgóátlag is megtalálható, melyek útját állhatják a forint erősödésének.

EURHUF napi grafikon Forrás: Tradingview.com, Investor.hu