Nyert az állam az első devizahiteles perben

Devizahiteles per a bíróságon
Devizahiteles per a bíróságon
Vágólapra másolva!
Olyan, mintha minden háztartásban betiltanák a 12 centiméternél hosszabb pengéjű késeket. Így írta le a helyzetet a Kéthely takarék ügyvédje, aki már az ítélethirdetés előtt tisztában volt azzal, hogy semmi jót nem várhat a bírótól, ha az ragaszkodik a devizahiteles törvény minden pontjához.
Vágólapra másolva!

A takarék képviselője a tárgyalás során végig azt próbálta bebizonyítani, hogy a pénzintézet által kötött, mintegy 100 devizahitel-szerződés tisztességes volt, megfelelt azoknak az elveknek, amelyeket a devizahiteles törvény elvár a tisztességesség megállapításához. Ez a törvény azonban nem ad arra lehetőséget, hogy a bankok gyakorlatát vizsgálja a bíró. Ő csak és kizárólag azok általános szerződési feltételeit (ászf.) értelmezheti.

Mintha egy 12 centis penge lenne

Erre mondta a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet ügyvédje, hogy ez olyan, mintha minden 12 centiméternél nagyobb pengéjű kést betiltanának Magyarországon. Jogilag emberölésre az ekkora kések alkalmasak – fogalmaz. Lehet, hogy nem lehet megállapítani, hogy az ászf.-ek tisztességesek-e, és az ezek alapján végrehajtott kamatemelések jogszerűek-e, de az adott hitelintézet ettől még lehetett jogszerű és tisztességes. Mint ahogy az sem igaz, hogy minden 12 centiméternél nagyobb késsel ölnének.

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet jogi képviselője érvel a bíróságon. Forrás: Bielik István

Hiába érvelt az ügyvéd

A devizahiteles törvény tehát korlátozza a bírói lehetőségeket. A bíró csakis azt vizsgálhatja, hogy a pénzintézet ászf.-e megfelel-e a tisztességesség minden elvének, amit tételesen fel is sorol a törvény. Vagyis egyértelmű és érthető, meghatározza a szerződésmódosítás lehetséges okait, objektív (a pénzintézetnek nincs ráhatása), arányos, átlátható, felmondható és szimmetrikus. A legtöbb érv egyértelmű, az utolsó például azt jelenti, hogy ha egy körülmény negatívan változik és ez alapján nő a hitel kamata, akkor pozitív változás esetén csökkennie kell annak.

Az államot képviselő ügyvédek. Forrás: Bielik István

Az ügyvéd a takarék egyik hitelszerződése alapján tételesen megpróbálta bebizonyítani, hogy az megfelel a fenti elveknek. A pénzintézet szerződéseit például a referenciakamathoz, a LIBOR-hoz kötik. Ez azt jelenti, hogy biztosan megfelel a felsorolt elvek közül a legtöbbnek, hiszen a referenciakamat pontosan meghatározott, nyilvános, és negatív, illetve pozitív változását is leköveti a hitel költsége. Tételesen rámutatott arra is, hogy a szerződéseket minden esetben hangosan felolvasták az adósoknak, akik ingyen felmondhatták a megállapodást.

Ezt nem vizsgálhatta a bíró

Könnyű dolguk volt tehát az államot képviselő ügyvédeknek. A tárgyalás alatt nem is szálltak vitába az érvekkel. Ahogy az ítéletből végül kiderült, a bíró valóban nem vizsgálhatta, hogy az adott szerződésekkel mi a helyzet, neki az ászf. tisztességességének megállapításával kellett foglalkoznia a törvény alapján. Erre hivatkozva utasíthatta el a bíró a takarék keresetét.

A takaréknak vissza kell fizetnie az adósok pénzét

A döntés után nem sok lehetősége van a takaréknak. Be kell fizetnie az 1,5 milliós illetéken felül még több mint 400 ezer forint perköltséget (ami töredéke a 2 millió fölötti ügyvédi költségnek, azt az állam kifizette) és kártalanítani kell a hiteleseit. Ennek módjáról még nem tudunk semmit, de várható egy, az árfolyamréssel kapcsolatban kiadott jegybanki útmutatóhoz hasonló leírás. Annak alapján valószínűleg a kamatemelésekből származó túlfizetéseket is tőketörlesztésnek kell elszámolni. Ez egy kedvezőtlen módszertan lenne a hitelintézetek számára, hiszen nagyban megnövelné költségeiket. Az MNB 700-900 milliárd forintra becsüli a bankszektor teljes várható veszteségét.

Nem volt sok lehetősége a bírónak. Forrás: Bielik István

Jönnek a további perek

Hétfőn a K&H keresetét tárgyalja a fővárosi törvényszék, és ez után szép sorban jöhet a többi bank is, annak a sorrendjében, ahogy a bíróság feldolgozza a beérkező dokumentumokat. Várható, hogy ezek után már más érveket fognak felhozni a bankok. Minden hitelintézet esetén az adott per dönt, tehát minden devizahitelesnek a saját hitelezője perét érdemes figyelnie. A pénteki tárgyalásban kevesebb mint 100 adós volt érintett.