Izzik a brazil távközlési piac

Vágólapra másolva!
Újabb eurómilliárdokkal gazdagodhat a Vivendi abban az esetben, ha sikerül tető alá hoznia brazil egységének értékesítését. Erre jó esély van, hiszen ma reggel két ajánlat is érkezett. Ráadásul az egyik érdeklődő, a spanyol Telefónica máris előnyben van, hiszen az elkövetkezendő három hónapban csak velük fognak a franciák leülni tárgyalni, amihez nagy szükség volt 7,45 milliárd eurós ajánlatukra.
Vágólapra másolva!

Újabb felvásárlási háború bontakozott ki a távközlési szektorban. Ezúttal Brazília került a terítékre, ahol a francia Vivendi helyi leányára, azaz a GVT-re vetette ki hálóját a spanyol Telefónica és az olasz Telecom Italia.

A két érdeklődő közül egyébként a Telefónica már augusztus elején megtette ajánlatát, akkor 6,7 milliárd eurót kínáltak fel az elsősorban internetes gyökerű GVT-ért cserébe. Ma reggel viszont már arra ébredhettek a befektetők, hogy a várakozásokkal összhangban a Telecom Italia is megtette ajánlatát, így tulajdonképpen pedig a Telefónicának sem volt más választása, minthogy emeljen a téten.

Nem ez az első eset, hogy a Telefónica szeretné bekebelezni a GVT-t, a 2009-es felvásárlási csatában éppen a Vivendi ellen maradt hoppon a spanyol telekomcég. 4 milliárd dolláros ajánlatával szemben a franciák 4,18 milliárdot kínáltak a brazil távközlési cégért.

Ki mennyit ajánlott?

  • A Telecom Italia összesen egy 7 milliárd eurós ajánlattal állt elő, ebből 1,7 milliárd euró volt a készpénz, míg a fennmaradó részt különböző részvénycsomagokban egyenlítették volna ki. Utóbbi egy 16 százalékos Telecom Italia (miután a spanyolok a legnagyobb részvényesek) pakkot, illetve egy 15 százalékos csomagot takart az olasz cég brazil távközlési leányában a TIM-ben.
  • Eközben a Telefónica egy 7,45 milliárd eurós ajánlattal rukkolt elő, aminek jelentős része, mintegy 4,66 milliárd euró volt a készpénz. Ehhez jött volna még hozzá egy 12 százalékos részesedés a spanyolok brazil leányában, a Vivóban.
  • A két vevőjelöltben közös, hogy mindketten brazil leányukba szeretnék beolvasztani célpontjukat.

A spanyolokkal ülnek tárgyalóasztalhoz a franciák

Az ajánlatok elbírálására egyébként nem kellett sokat várni, hiszen a Vivendi menedzsmentje ma ült össze megvitatni azokat. Nem meglepő módon a vezetés inkább a Telefónicát preferálta, amely ugyebár a magasabb ajánlatott tette a GVT-re. Ráadásul az összeg nagy részét készpénzben állnák a spanyolok.

A Vivendi a Telefónicával kezdeményezett exkluzív tárgyalásokat, ami alapján a spanyol telekomcégnek három hónapja van a megállapodásra. Ezalatt ugyanis csak velük ülnek majd tárgyalóasztalhoz a franciák.

Szétkapták a Vivendit

Nem számít újdonságnak a nagy nyüzsgés a Vivendi háza táján, hiszen az elmúlt bő egy évben több eszközétől - Maroc Telecomtól, az Activision Blizzardtól, illetve az SFR-től (erre még nem bólintott rá a versenyhatóság) is megvált az immáron már csaknem teljes egészében médiacéggé avanzsálódó társaság.

Mára így három fő üzletága maradt a Vivendinek: a Canal+ kábeltelevíziós társaság, Universal Music zeneipari cég, valamint a GVT, amelyet egyébként korábban szeretett volna eladni, de kielégítő ajánlat híján inkább visszalépett ettől.

A friss hírek egyébként nemigen mozgatták meg a Vivendi árfolyamát, jelenleg 20,15 euró közelében tartózkodik, 0,2 százalékkal lejjebb, mint tegnap piaczáráskor. A tranzakcióban szintén érintett Telefónica 0,4 százalékos mínuszban áll a Telecom Italia 1,7 százalékos emelkedése mellett.