Pocsék hírek a Tescótól

Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi üzletlánc közölte, a piac által vártnál jóval rosszabbak lehetnek az idei eredményei. A társaság az osztalékfizetését is visszavágta. A hírekre nagy zuhanással reagáltak a cég részvényei.
Vágólapra másolva!

Újabb pocsék hírekkel szolgált befektetőinek a Tesco. A brit kiskereskedelmi óriás ma reggel figyelmeztetett, hogy csupán 2,4-2,5 milliárd fontos lehet az operatív nyeresége ebben az évben, ami jelentősen elmaradhat az elemzők által várt 2,7-2,8 milliárd fontos eredménytől.

Aki a Tesco mostani zuhanásából szeretne profitálni, az az Investor Trader kereskedési rendszerében néhány kattintás után ezt megteheti. A rendszerben certifikáton keresztül meg lehet játszani az árfolyam esését. Aki meg szeretné lovagolni a mozgást, annak elég számlát nyitnia itt.

Kevesebb beruházás

A Tesco ezen túl a beruházásokra szánt összegeket is visszavágja, és 400 millió fonttal kevesebbet fognak azokra fordítani, mint ahogy azt korábban tervezték. Ha ez nem lenne elég, a cég az osztalékfizetését is csökkenti, és részvényenként már csak 1,16 pennis osztalékot fog fizetni az első féléves eredményei után. Ez 75 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi összegnél.

A diszkontok miatt szenved

A vállalat elsősorban a diszkont-üzletláncok előretörése miatt szenved. A Lidl és az Aldi sorra csábítják át a Tesco vevőit, ami miatt a brit cég forgalma folyamatosan esik vissza a fő piacnak számító Nagy-Britanniában, és szinte negyedévről-negyedévre múlja alul a várakozásokat. A vesszőfutás nem mostanában kezdődött, a forgalmának visszaesése miatt az elmúlt három évben már a maival együtt háromszor kényszerült "profitwarningot" bejelenteni a társaság.

Forrás: Investor.hu
Forrás: Investor.hu

A Tesco egy új vezérigazgató kinevezésétől reméli, hogy újra lendületbe tudnak jönni. A társaság Dave Lewis nevezte ki a cég élére, aki szeptember elsejével már el is kezdi a munkát. Lewis az Unilevertől érkezik a céghez, és a feladata a Tesco talpra állítása lesz, a kiskereskedelmi lánc versenypozíciójának javítása mellett.

Negatív értékelés

A befektetők rendkívül negatívan értékelik a harmadik profitwarningot és a további kedvezőtlen híreket. A Tesco részvényei közel 9 százalékos eséssel kezdték ma a kereskedést, amit később némileg korrigálni tudtak, de még a délelőtt folyamán is 6,6 százalékos mínuszban mozog az árfolyamuk. A papír a mai zuhanásával 11 éves mélypontot ütött, és nagy kérdés, hogy az új vezér irányításával fel tud-e állni a padlóról.

Tesco napi grafikon (London) Forrás: AmiBroker, Investor.hu