A cégek fele nem adna cafeteriát

Vágólapra másolva!
Az Erzsébet-utalvány a legnépszerűbb.
Vágólapra másolva!

A következő egy évben a kkv-k kevesebb mint fele, mindössze 44 százaléka tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ez jóval elmarad a válság előtt mért adatoktól, amikor a vállalkozások több mint kétharmada számolt béren kívüli juttatással. Ugyanakkor szinte megegyezik a tavalyi évben elért mélyponttal (42 százalék) – mutatta ki a K&H negyedéves kkv bizalmi index kutatása.

Élen az Erzsébet-utalvány

A vizsgálatot 500 hazai kisvállalkozás vezetőjének megkérdezésével végezték. A munkáltatók körében az Erzsébet-utalvány továbbra is őrzi elsőségét a legnépszerűbb cafeteriaelemek sorában, jelenleg a cégek 30 százaléka számol vele. A munkavállalók utazási költségeinek térítését mint a második legtöbbet alkalmazott béren kívüli juttatást a cégvezetők 17 százaléka fogja alkalmazni. Ezt követően a SZÉP-kártya (14 százalék) és a pénzbeli jutalom (13 százalék) áll – mondta Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Az építőiparban gyakori

Az ipari és építőipari cégek dolgozói számíthatnak a legnagyobb (56 százalék) arányban béren kívüli juttatásra, ami jelentős, 15 százalékpontos ugrás az előző negyedévhez képest. Ezzel szemben a szolgáltatószektornál nagymértékben, 46 százalékról 36 százalékra csökkent a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A kereskedelmi (48 százalék) és a mezőgazdasági (42 százalék) vállalkozásoknál gyakorlatilag nem történt változás az előző negyedévhez képest.