Vágólapra másolva!
Hiába a borús hangulat a nemzetközi piacokon és az égbolton, a magyar tőzsde egyelőre jól tartja magát, a pénteki záróértékénél pedig nem nagyon jut messzebbre a BUX index.
Vágólapra másolva!
  • Ehhez persze az is kell, hogy az amerikai tőzsde mai zárva tartása miatt a forgalom sem túl magas, alig 1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.
  • Ez is inkább az OTP-t érintette, a bankrészvény 0,4 százalékos pluszával 4 157 forintnál jár, így sikerült megtartani a 4 100 forintos szinteket.
  • A Mol és Richter párosa eseménytelenül csordogál pénteli záróértéke közelében, míg a Magyar Telekom 4 forintos mínuszba csúszott, és 365 forintnál jár. Alig 100 millió forintos azonban a forgalom, így nagy jelentőséget nem érdemes ennek tulajdonítani.
  • A kisebb részvények közül a PannErgy 318 forintnál, 1,3 százalékos pluszban jár, míg a gyorsjelentő Elmű és Émász árfolyama 2,2-1.3 százalékos mínuszban.
  • A nemzetközi piacokon főleg a mínuszok dominálnak, a 0,1-0,4 százalékos gyengülések azonban aligha nevezhetően jelentősnek, ráadásul az amerikai kereskedő távolléte miatt a nap későbbi részében sem igazán várható pörgés.
  • A forint ebben a hangulatban valamelyest erősödik, 315 alá sikerült jutni, ráadásul a dollár is 239,6-ig jött vissza. Az előző hét második felében látottaknak azonban ez még csak apró korrekciója.