Válaszút előtt a németek

2014.09.02. 18:07

A német indexről írt legutóbbi hírlevelünkben egy igazán komolynak mondható zuhanásról számoltunk be ügyfeleinknek. Végül a 8900-9000 pontos szintekről a várakozásoknak megfelelően pattant a DAX. Kritikus szintekhez érve hamarosan eldőlhet a jövőbeli irány. 

"A 8900-9000 pontnál húzódó támaszok viszont egyelőre kitartanak, nem kizárt, hogy a nagy túladottságból némi felfele korrekció bontakozik majd ki rövidtávon”- írtuk ezt augusztus 8-án, amikor is felhívtuk a figyelmet az index esetleges erősödésére. Jelenleg már 9500 pont felett jár a DAX, azaz az index visszaigazolta akkori sejtésünket.

Kritikus szintekig pattant fel a napi grafikonon az index, majd az 50-es mozgóátlag fullasztotta ki a lendületét egy közel hétszáz pontos emelkedést követően. A 8900 pontos mélységet súrolva indult a hegymenet, ami egészen 9600 pontig tartott.

A 200-as mozgóátlagról dobbantva folytathatja menetelését az árfolyam, amennyiben az 50 napos nem gördít ismételten akadályt az útjába. Ennek teljesülésekor akár a következő markánsabb ellenállásig, a 9700 pontos szintig is feltornázhatja magát az index. A technikai kép szempontjából is kedvező lenne ez a fejlemény, hiszen ekkor egyre közelebb férkőzhetne az index az emelkedő trendvonalhoz.

Egyelőre azonban vegyes képet tár elénk a grafikon, ugyanis azzal, hogy az MACD a középvonal fölé került, egy újabb vételi jelzést küldött. Ezzel szemben a mozgóátlagok jelen helyzetben történő egymáshoz közeledése halálkereszt szignállá formálódhat, ha az árfolyam lefordul mindkettő alá. Minden esetre, a pozíció felvétellel érdemes lehet kivárni, míg az index egy újabb megerősítő jelzést küld az 50-es mozgóátlag legyűrésével. Ugyanis egy esetleges halálkereszt jelzés komoly ellenpólust jelentene az erősödéssel szemben.

DAX napi grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu

Felpattant a DAX abból a 9000 pontos mélységből a heti grafikonon, ahova július első felében szakadt le az árfolyam. Akkor a papír letörte a két éve tartó, markáns trendvonalat, mi több az 50-es mozgóátlag is elesett, de a 9000 pontos szint remekül megfogta a gyengélkedő indexet.

Az összes meghatározó mozgóátlag újra támaszként funkcionál jelenleg, ami kedvezőbbé teszi a pár héttel korábban elcsúnyult technikai képét. A pozitív fejleményeket támaszthatja alá, ha az árfolyam növekedéssel együtt az MACD vételi jelzést tud küldeni.

Akár visszatesztelheti a DAX júliusban letört trendvonalat, amivel ledolgozhatja az index a látványos mélyrepülést, amennyiben sikerül a mozgóátlagról véglegesen elrugaszkodnia. A trendvonal elérését azonban még korlátozhatja a 9720 pontnál húzódó korábban markáns ellenállást jelentő akadály. Azt sem szabad egyáltalán figyelmen kívül hagyni, hogy az index letörte a trendvonalat, ami negatív jelzés lehet hosszú távon.

DAX heti grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu

Ha jövőben szeretne a DAX-hoz hasonló hírleveleket kapni, akkor célszerű Investor Trader ügyféllé válnia. Ezt könnyedén megteheti az alábbi linken.