Nem nyert sokat a devizahiteles perben győztes bank

Vágólapra másolva!
A vizsgált időszakban nem nagyon lehetett kamatemelés.
Vágólapra másolva!

Eddig egyszer nyert bank a devizahiteles perekben - igaz, nem jogerősen. A Fővárosi törvényszék részlegesen igazat adott a Cetelem Banknak és több időszakra is tisztességesnek ítélte a szerződéseit. De ha alaposan megnézzük, mit is jelent a döntés, beláthatjuk, hogy nem olyan nagy győzelem ez a banknak, és az ügyfelek se veszíthettek sokat.

Három időszakban rendben

A bíróság döntése szerint ugyanis a Magyar Cetelem Bank euró alapú személyi kölcsön általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai három időszakban - 2009. július 1 és július 31., 2009. augusztus 1. és 2010 június 10., illetve 2009. november 1. és 2010. június 10. között - tisztességesek és ezért érvényesek voltak. A következő ábrán zöld alapon jelöltük a döntés által behatárolt időszakot.

Euró (kék) és svájci frank (piros) alapú fogyasztási hitelek kamatainak alakulása (bal tengely) és a kihelyezett euró alapú fogyasztási hitel állomány (szürke, jobb tengely). A zölddel jelölt időszakban tisztességesnek találta a Cetelem szerződéseit a bíróság Forrás: MNB, Origo

Stabil szinten

Jól látszik, hogy az Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a kérdéses időszakban kötött szerződések esetén már nem nagyon lehetett kamatemelkedés. Pedig a perek során a bankok épp az esetleges kamatemeléseiket akarják megvédeni. 2009 közepe után az euró fogyasztási hitelek kamata beállt egy viszonylag stabil szintre.

Lassult a kihelyezés

Egyébként sem mondható el, hogy az euró alapú kölcsönök kamata olyan hektikusan mozgott volna. A svájci frank konstrukciók költsége jóval alacsonyabb szintről jött fel hasonló magasságokba. Ráadásul valószínűsíthető - bár csak teljes piaci adatokat látunk -, hogy a bank euró alapú kölcsönszerződéseinek nagy része nem ebben az időszakban köttetett, hiszen a hitelkihelyezés is nagyban lassult abban az időszakban, amikor a bíróság szerint is minden rendben volt a bank szerződéseivel.

Mi van többi bankkal?

Folyamatosan frissülő összeállításunkban megnézheti, hogy hol tartanak jelenleg a devizahiteles perek.