Itt minden szép és jó lesz nagyon sokáig

Vágólapra másolva!
Már, hogy az amerikai tőzsdén. A Morgan Stanley egyik vezető részvénystratégája úgy látja, hogy 2020-ra egyenletes emelkedés mellett az S&P500 tőzsdeindex eléri a 3000 pontot, annak ellenére, hogy épp csak a napokban törte át a lélektanilag fontos, 2000 pontos szintet. Ez talán már túl szépnek hangzik.
Vágólapra másolva!
  • Még csak néhány nap telt el azóta, hogy az S&P500 amerikai tőzsdeindex áttörte a lélektanilag fontos, 2000 pontos szintjét, de máris egyre több olyan jóslat érkezik, hogy ez még csak a kezdet. Erről itt és itt is írtunk.
  • Persze nagyon sokfelől lehet hallani azt is, hogy a részvénypiacok túlértékeltek és megérettek a korrekcióra, de talán mégis gyarapszik az optimisták tábora. Ez pedig nem szokott jót jelenteni általában.
  • Most épp a Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája, Adam Parker nyilatkozott úgy, hogy 2020-ra az S&P500 eléri a 3000 pontot, lassú, fokozatos emelkedéssel. Ezt arra alapozza, hogy még nem látja az önhittség állapotát és a sok adósságot, ami rendszerint a korrekció előjele szokott lenni.
  • Ahogy a CNBC-nek nyilatkozva elmondta, megvizsgálták a cégek tőkeberuházásait, a munkaerő felvételeket, a készleteket és a hitelállományokat, amiből pedig nem látni a túlfűtöttségre utaló jeleket. Így pedig egy elnyújtott expanzió jöhet a következő években.
  • Persze vannak kockázatok, amik megakaszthatják a tőzsdei emelkedést, például Európában és Kínában is.
  • Viszont a nagy amerikai vállalatok az elmúlt időszakban sok olyan intézkedést tettek, amivel eredménytermelő képességüket javították. Viszont a kiscégek egyelőre csak a hosszú távú átlag közelében vannak az eredményhányad tekintetében, vagyis van még hely a fejlődésre.
  • Parker három dolog miatt optimista: Gyorsabb növekedés jön, a cégek tovább növelik hatékonyságukat, és így eredményüket, valamint az összeolvadások és felvásárlásokból is profitálnak majd. Az egyedüli negatívum, hogy az emberek azt hiszik a részvények túlértékeltek.
  • Ez a jövőkép elsőre talán túl rózsaszínnek tűnik, ráadásul nehéz elképzelni, hogy még hat évig folyamatosan bikapiac fog tombolni, mikor már idén is több mint négy éves a tőzsdei rali.
  • Hozzátartozik még az is a történethez, hogy Parker korábban az egyik legpesszimistább volt a mostani bikapiac során a Wall Streeten, és azután változtatott csak véleményén, hogy az S&P500 30 százalékot ralizott tavaly.
  • Az ilyen pálfordulat pedig, amikor egy korábban sokáig pesszimista befektető válik hirtelen optimistává, nem szoktott túl sok jót jelenteni. Már elérkeztünk volna a rózsaszín köd fázisába, amikor már elhisszük, hogy az árfolyamok csak emelkedhetnek? Általában ilyenkor szokott jönni a nagy összeomlás...
Az S&P500 értéke (pontban) Forrás: Investor.hu