Mindenki egyen még egy almát

alma dömping
Budapest, 2014. szeptember 17. Almák a magyar alma fogyasztását népszerűsítő vásáron a Földművelődési Minisztériumnál 2014. szeptember 17-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Félpályás útlezárásra készülnek az almatermelők szeptember végén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A gazdák szerint a kormány hárommilliárd forintos tárolási gondokat enyhítő felajánlása nem segít az almatermelők rossz anyagi helyzetén. 2014-ben 800 ezer tonna alma termett, ez 200 ezer tonnával több, mint a sokévi átlag.
Vágólapra másolva!

Fejenként évi 30 kiló almát kellene megenni Magyarországon, hogy enyhüljön az almaprobléma, mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke. A magyarok évente fejenként 15 kilónál többet nem esznek, de Mártonffy Béla szerint rövid időn belül akár 10 kilogrammal is emelkedhet az almafogyasztás. Azt javasolja: a polgármesterek a településeken biztosítsanak árusítóhelyeket a termelőknek. A vendéglátósok tartsanak almanapokat, a közétkeztetésben adjanak több almából készült ételt, az áruházláncokban pedig tartsanak kóstolókat. Ha mindenki naponta egy almával többet tesz a kosarába, azzal több száz magyar munkahely menekülhet meg.

Lesz kampány

A kormány is almát népszerűsítő kampányra készül, erre 40 millió forintot költenek, mondták a földművelési tárcánál az Origónak.

Problémás sikerágazat

Az alma a magyar gyümölcstermesztés egyik sikerágazata, 2014-ben mintegy 27 600 hektáron 7500 termelő foglalkozik almatermesztéssel. Rácz Imre almatermelő nem ért egyet azzal, hogy a kormány a termelők helyett a feldolgozókon segít. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gazdakör elnöke elmondta: Szabolcsban nem csak az átlagosnál sokkal több alma termett, de a jég is elverte a termés egy részét. Sokkal több lesz a léalma, mint a piacokra kivihető gyümölcs. A léalma kilójáért 50 forint helyett 12 forintot adnak a feldolgozók.

A feldolgozókat támogatják Forrás: MTI/Balázs Attila

Nem a termelők kapják

Rácz Imre szerint inkább az almatermelőket kellene kompenzálni a kormánynak, mint a feldolgozókat támogatni. Egy kilogramm alma előállítása ma 25 forintba kerül a gazdáknak. Az almatermelő szerint az almások annak örülnének, ha a kormány legalább 20 forinttal kompenzálná a léalma kilónkénti árát. A gazda szerint az étkezési alma tárolásával nem lesz gond. Jó hűtőházaik vannak, 250 ezer tonna almát egy évig is be tudnak tárolni. Rácz Imre szerint a sok termés miatt a piacokon olcsóbb lesz az alma, és kilónkénti ára 80-100 forint körül alakulhat. A szupermarketek viszont biztosan 100 forintnál magasabb áron kínálják majd az alma kilóját.

A tárolási gondokat enyhítik

A kormány kedden jelentette be, hogy azonnali segítséget nyújt az almatermelők tárolási gondjaira. A földművelési tárca 3,16 milliárd forintot ad arra, hogy a gazdák bővíteni tudják tárolókapacitásaikat. Támogatják az almasűrítmény és az étkezési alma tárolását, a tartályládák beszerzését, és egy almapromóciós kampányt is elindítanak.

Népszerűsítő kampány Forrás: MTI/Illyés Tibor

A lengyelek gyorsan reagáltak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elfogadhatatlannak tartja, hogy az Európai Bizottság 125 millió eurós túltermelést enyhítő programjának kerete néhány nap után kimerült. A támogatások zömét a lengyelek kapták. A kamara szerint az uniós kárenyhítési programok önmagukban nem jelentenek megoldást a hazai piaci zavarokra, ezért a magyar költségvetésből biztosított támogatásokra is szükségük lenne a termelőknek.