Színt vallanak az európai gazdaságok

Vágólapra másolva!
Fontos hét előtt állnak a tőzsdék, főleg Európából, és Amerikából jönnek majd érdekes gazdasági adatok.
Vágólapra másolva!
  • Az európai gazdaságra nézve sok fontos adat érkezik, lesz fogyasztói bizalmi index, beszerzési menedzserindexek jönnek majd, továbbá a francia gazdaság teljesítményéről is többet tudhatunk majd meg.
  • Ezeket érdemes lehet figyelni, már csak azért is, mert a skót függetlenségről szóló népszavazás után ismét az európai gazdaságok teljesítményén lehet a befektetői fókusz.
  • Magyarországról nem érkeznek fontosabb adatok, egyedül az MNB kamatdöntését érdemes kiemelni, ahol az elemzők továbbra is a 2,1 százalékos alapkamat tartását várják.
  • Az USA-ból viszont fontos számok érkeznek majd. Főleg a második negyedéves GDP végső olvasatát várják az elemzők, amitől negyedéves alapon, évesítve 4,6 százalékos növekedést várnak. Ezzel együtt jönnek majd PMI adatok is, valamint egyéb makrogazdasági mutatók is napvilágot látnak.
  • Az amerikai gazdasági növekedés egyre erősebb, így a Fed esetleges kamatemelésére vonatkozó utalásokat is érdemes lehet figyelni. A részvénypiacok szempontjából ugyanis ezek az információk kulcsfontosságúak lehetnek.
  • Ázsiából nem várhatók fontosabb makroadatok, ezzel együtt a kínai feldolgozóipari PMI adat még okozhat meglepetéseket.
Forrás: Investor.hu