Így bukta el mindenét a milliomos bróker

Sokszor csak a siker és a csillogás szűrődik át a Wall Street-i brókerek életéből, ám ez közel sincs mindig így. Jim Paul például hónapok alatt szinte mindent elveszített, és olyan tőzsdei alapigazságok felidézésére kényszerített mindenkit, melyekből csak tanulni lehet.

"A buta ember a saját kárán tanul, míg az okosak inkább mások szenvedéseiből merítenek hasznos tapasztalatokat" - tartja a mondás. A tőzsdei befektetők esetében sincs ez másképp, talán csak annyi kiegészítéssel, hogy a saját hibáinkból tanulni egyáltalán nem butaság, inkább azokat figyelmen kívül hagyni számít annak. A legjobb persze, ha más tapasztalataiból is meríthetünk.

Mindene elúszott

Itt van például Jim Paul, a korábbi Wall Street-i bróker, aki pillanatok alatt elveszített mindent. 1983-ban ugyanis számos rossz befektetési döntés következtében nem csak a munkájától volt kénytelen elbúcsúzni, hanem még 1,6 millió dollárt is bukott, ráadásul ebből 400 ezer dollár már a barátoktól származó kölcsön volt. Közel egy évtizedbe telt, mire sikerült visszatérnie a szakmába, majd 1994-ben, Brendan Moynihannal közösen megírta nagy sikerű "What I Learned Losing a Million Dollars" című könyvét. Nézzük a hibákat, és hogy mit lehetett azokból tanulni.

A hiba elfogadása

Beismerni, hogy hibáztunk sosem könnyű. Sem az életben, sem a tőzsdén. Van olyan, hogy markáns véleményünk van egy-egy részvény mozgásának jövőbeli irányáról (fel vagy le), aztán ennek ellenkezője történik. Ilyenkor azonban nem szabad úgy gondolni, hogy hatalmas hibát követtünk el, sokkal inkább arra kell gondolnunk, a piacnak más a véleménye, amit pedig el kell fogadnunk. Elfogadni ugyanis más véleményét még mindig könnyebb, mint a befektetési döntésünket hibaként értelmezni, és nem elfogadni.

Ha ellenünk megy a piac, akkor inkább zárjunk le egy idő után a pozíciót, mint sem a saját igazunkhoz ragaszkodjunk csak azért, mert annyira azt akarjuk, hogy igazunk legyen. Van olyan, hogy veszteséges üzlet, ez pedig a játék részét képezi. Aki mindenáron nyerni akar, végül csak veszíteni fog. Jim Paul is így járt a szójababbal való kereskedése során. Utólag már belátta, ez volt az igazi, nagybetűs hiba.

Kockázat vagy szerencsejáték?

Egy befektetőknek időnként természetesen kockázatokat kell vállalnia. A tőzsdézés ilyen, a részvények természete ilyen, egyszerűen muszáj. Minden kockázatot viszont nem kell vállalni, nem kell mindenáron a hozamokat hajszolni. A kaszinózás és szerencsejáték nem egyenlő a tőzsdézéssel. Ezt minden befektetésnél figyelembe kell venni.

Racionálisan döntsünk

Természetes emberi reakció, hogy bizonyos helyzetekben érzelmileg túlfűtött állapotba kerülünk, főleg egyes döntéseknél. Hát még, ha pénzről van szó. Az érzelmeinkre hallgatni viszont, legalábbis ha a pénzünkről, befektetésről van szó hatalmas hiba. Ne vegyünk meg csak azért egy részvényt, mert szerintünk a cég szerintünk remek termékeket gyárt, vagy éppen kiváló szolgáltatásokat nyújt. (Félreértés ne essék, ez lehet egy ok a sok közül, de csak erre alapozni egy befektetést nem túl bölcs dolog.)

Még többet akartak

Pláne ne vegyünk meg egy részvényt csak azért, mert mindenki más, például minden ismerősünk veszi. Jim Paul például elmeséli könyvében, hogy 1980-ban kaptak egy tippet, miszerint "egy vállalat" hamarosan felvásárlás áldozata lehet, 60 dolláros árfolyamon. Nem is voltak restek, több tízezer vételi opciót a részvényre, majd mikor a felvásárlási spekulációk szárnyra kaptak, akkor jelentős pluszban álltak, valamennyi ügyfelükkel együtt. Itt azonban a profitrealizálás helyett még többet akartak, így az egyik pénteken is várták a mégmagasabb árfolyamokat.

Hétfőn azonban a részvény 6 dolláros mínuszban nyitott, miután a felvásárlási spekuláció hirtelen alább hagyott. Jim Paul pénteken 7,5 millió dollárt érő opciói pedig egy csapásra értéktelenné váltak. Persze nem könnyű az ilyen fajta spekulációkból jól kijönni, de azt azért a példa is érzékelteti, hogy egy idő után már óriási a kockázat, az addicionális hozam pedig nem feltétlenül arányosan nő ezzel.

Fontos az önismeret

A tanulság tehát főleg az lehet a sztoriból, hogy a kockázatkezelés mellett talán saját önismeretünk nyújthat védelmet nyújthatja a nagy veszteségek ellen.