Mélyponton az euró

Vágólapra másolva!
Közel kétéves mélypontra került ma az euró a dollárral szemben. Az euró elmúlt hónapokban megkezdett gyengülése ezzel tovább folytatódik, és a hosszú távú fundamentumok is ennek folytatódásának irányába mutatnak. 
Vágólapra másolva!

Egészen látványos az a dollár erősödés-euró gyengülés, ami ma is megfigyelhető a devizapiacon. Az EURUSD árfolyam ma 1,27 alatt is megfordult, ahol legutóbb 2012 novemberében járt a jegyzés. Így 22 havi mélypontról beszélhetünk ma az euró esetében. (Az euró elmúlt időszakban mutatott mélyrepülésével korábban is foglalkoztunk).

Az euró mostani mélyrepülése elsősorban az EKB további stimulusaira vonatkozó spekulációknak tudható be. Mario Draghi jegybankelnök mai és tegnapi beszédében is hangsúlyozta, hogy készek további monetáris lépéseket tenni a növekedés támogatása érdekében. A további lazításra vonatkozó spekulációkat erősíthették a tegnapi gyenge német makroadatok is, melyek az üzleti hangulat romlásáról, összességében a gyengülő konjunktúráról árulkodtak.

Emellett remek lakáspiaci adatok érkeztek tegnap az Egyesült Államokból (augusztusban az újlakás-eladások évesített üteme hatéves csúcsra ugrott fel), melyek hatására erősödni kezdett a dollár.

Az európai és amerikai statisztikák csak megerősítették azokat a véleményeket, hogy az USA és az eurózóna gazdasági teljesítménye eltérő pályára került. Amíg az USA gazdasága erőteljes (egyes vélemények szerint a potenciális szint feletti) bővülésre képes, addig az eurózóna egy jóval lassabb kilábalást mutat be.

Ez az eltérő teljesítmény pedig eltérő monetáris politikát is igényel. Ennek tudható be, hogy amíg a Fed inkább már monetáris szigorításra készül (kamatemelés, QE3 program kivezetése), addig az EKB épp most lépett a további lazítás irányába, ami értelemszerűen a dollár erősödése-euró gyengülése felé mutat.

Merre tovább euró?

A technikai kép alapján a jelenlegi 1,27-es szint környékén húzódó támasz foghatja meg az euró gyengülését. Ha ez a szint is elesne, utána az 1,26-os szint közelében található támasz nyújthatna menedéket a számára. Ha a mostani szintekről mégis felpattanás következne be (amire mindig megvan az esély egy ekkora zuhanás után), egészen az 1,3-as szintig térhetne vissza a jegyzés.

EURUSD napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Szenvednek a nyersanyagok

A dollár erősödése miatt szenvednek a nemesfémek, az arany ismét januári mélypontjainál, 1210 dollár körül mozog ma. Az ezüst pedig változatlanul négyéves mélypontnál, 17,5 dollárnál található. Az aranyat nem segíti, hogy a napi grafikonon egy halálkereszt elnevezésű jelzés alakult ki, mivel az 50-napos mozgóátlag felülről keresztezte a 200-napost, ami eladási jelzésnek felelt meg.

Ez alapján (a dollár további erősödése felé mutató tényezők mellett) nem túl kedvezőek az arany kilátásai sem, mely így akár folytathatja is gyengélkedését.

Arany napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu