Futárok vitték az illegális dohányt

2014.09.30. 11:19

Vágott dohányt illegálisan előállító és elosztó hálózatot számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a nyomozók 71 kilogramm dohányt foglaltak le. A nagyhalászi csoport 2013-tól futárszolgálaton keresztül értékesítette áruját. A csomagok tartalmaként könyvet, munkaruhát vagy egyéb árukat jelöltek meg, a jellegzetes szagot pedig több réteg csomagolóanyaggal próbálták elfedni, mondta Jánvári-Stefán Regina százados, a NAV Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Hálózat

A strukturált hálózaton belül hierarchikusan tagozódtak a dohánybiznisz résztvevői. Egyesek a nyers dohány beszerzésével, mások vágással és csomagolással foglalkoztak, míg néhányan magát az értékesítést, azaz a csomagok feladását, átvételét bonyolították, tájékoztatott Jánvári-Stefán Regina.

Nyolc mázsa dohány

A nyomozás eddigi adatai szerint a címzetti listán több száz vevő szerepelt, akik a kilónkénti 3000-5000 forintos vételárat átutalással egyenlítették ki. A pénzügyi nyomozók az egyik pécsi címzettnél 44,5 kilogramm vágott dohányt találtak. A már postázott vágott dohány mennyisége meghaladja a nyolc mázsát, ami után több mint 10 millió forint adót nem fizettek be. Az ügyben költségvetési csalás, a vevők ellen orgazdaság bűntette miatt indult nyomozás.