Októberben a Google a király

Az októberben remekül teljesítő amerikai vállalatok
Vágólapra másolva!
Ha október, akkor Google részvény kell venni! Persze csak akkor, ha hiszünk a különböző statisztikai számításoknak.
Vágólapra másolva!
  • Az elmúlt 10 évben ugyanis átlagosan 14,5 százalékos havi hozamot lehetett októberben elérni a Google részvényekkel.
  • Sőt, 10 év alatt csak kétszer fordult elő olyan eset, hogy nem emelkedett a részvény árfolyama.
  • Nem muszáj persze a Google-t választanunk, ha pusztán ez alapján hozunk befektetési döntést. Ott van még a Delta Airlines, vagy éppen a Mastercard és az Apple is. Egész szép kis portfóliót is össze lehet akár állítani belőle.
  • Az persze látszik, hogy főleg a technológiai szektor képviselteti magát, így azért a telejesítmény ettől is nagyban függ majd. Ha pedig olyan gyengén szerepelnek a tech papírok, mint az utóbbi hetekben, akkor vélhetően több jó októberi sorozat is megszakadhat majd.

Az októberben remekül teljesítő amerikai vállalatok Forrás: Bespoke Investment