Vágólapra másolva!
Nincs ma túlságosan jó hangulat a nemzetközi piacokon, a főbb indexek lefelé vették az irányt, köszönhetően a tegnap is látott rossz nemzetközi hangulatban.
Vágólapra másolva!
  • A magyar tőzsdén leginkább az OTP szenbed, 1,5 százalékos mínuszával ismét 4 100 forint alatt jár. A Mol szintén 1 százalék felett esik, és ismét 12 000 forint alatt jár.
  • A Richter és a Magyar Telekom valamelyest kedvezőbb helyzetben van, csak 0,2-0,3 százalékosak a mínuszok, de a rossz piaci hangulattól ők sem tudják függetleníteni magukat.
  • A kisebb papírok között is van mozgás, az FHB továbbra is remekel 9 százalékos emelkedésével (a tegnapi hírekre), míg a BTel már 400 forint alá zuhant, 5,3 százalékos mínuszával.
  • A rossz nemzetközi hangulatban a forint egyelőre jól tartja magát, változatlanul 310 alatt jár az árfolyama.
  • A nemzetközi piacokon, Európában egyelőre a mínuszok uralkodnak, 0,3-0,7 százalékos esésekkel várják a börzék az EKB-döntését.

További hírek:

  • Tartásra csökkentette az OTP részvényére vonatkozó ajánlását az Erste elemzője a korábbi felhalmozásról, viszont célára még mindig majdnem 10 százalékkal magasabb (4560 forint), mint a tegnapi záróár. Az Erste idénre 129 milliárd forintos veszteséget vár az OTP-től.
  • A Société Générale elemzője szerint az idei év eredményére nem fog osztalékot fizetni a Raiffeisen. A Bloomberg konszenzus 0,27 eurót vár.
  • Az Orange Polska részvényeire vonatkozó ajánlását tartásra vágta vissza az ING elemzője, közben célárát minimálisan emelte 10,80 zlotyra. Tegnap 11,5 zlotyn zárt a részvény.
  • Az Európai Bizottság (EB) júniusi adatok alapján von le következtetéseket a magyar költségvetés és az adósságállomány helyzetéről, ami nem helyes, reagált Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára a brüsszeli figyelmeztetésre. Az EB szerint, ha a kormány nem tesz további strukturális reformokat, újból túlzottdeficit-eljárás indulhat az ország ellen. Tállai András szerint idén is teljesülni fog a hiánycél és csökken majd az államadósság.
  • A kormány döntött a nemzeti közműszolgáltató rendszer létrehozásáról, amely elsőként földgázt kínál majd az egyetemes piacon, a Főgáz alapjain, legkésőbb 2015 márciusától, írja a Világgazdaság. Később az áram és végül a távhő egyetemes szolgáltatásában is megjelenne.
  • Szeptemberben 17,2 százalékkal több újautó került forgalomba (5482 darab), mint egy évvel korábban, jelentette a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Az első 9 hónapban éves alapon 20,3 százalékkal nőtt az új autók száma, 49 384 darabra.
  • Rogán Antal és Trocsányi László igazságügyi miniszter sajtótájékoztatón beszél majd 10 órától a devizahitelekkel kapcsolatban. Balog Ádám MNB alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató a gazdasági kilátásról és a bankszektorról is beszél majd 10 órától egy konferencián.
  • 23,5 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki szeptemberben a Pimco Total Return alapjából, így a 17 egymást követő hónapban volt tőkekiáramlás a korábban Bill Gross által vezetett alapnál. A hírre a tulajdonos Allianz (Xetra) árfolyama is érzékenyen reagálhat.
  • Novembertől elérhetővé válnak az Orange (Párizs) set-top boxain a Netflix (Nasdaq) szolgáltatásai, mondta el Stephane Richard vezérigazgató a Le Monde napilapnak. Korábban már a Bouygues (Párizs) is hasonló intézkedésről döntött.
  • 1,2 milliárd eurós programot hirdetett meg a francia Leclerc, aminek keretében felújítaná a hipermarketeit. A Reuters szerint ez negatívum lehet a versenytársnak számító Carrefour (Párizs) számára, az amúgy is igen kemény francia piaci környezetben.