Magyar innovátorok a régió élvonalában

Vágólapra másolva!
Nyolc fiatal magyar került fel a ResPublica kutatóintézet és a Financial Times listájára, amely a közép-kelet-európai régió legtehetségesebb inoovátorait gyűjti össze. Magyarország ezzel a negyedik helyet foglalja el a régiós rangsorban.
Vágólapra másolva!

A ResPublica kutatóközpont a Financial Timesszal és a Google-lel közösen állította össze a kelet-közép-európai régió világszínvonalú innovátorainak 100-as listáját. A listára olyan emberek kerültek fel, akik iparágukban innovatív megoldásokat alkalmaznak, és akiknek munkássága pozitív hatással van a gazdaságra, a tudományra, a kultúrára, valamint a helyi közösségekre. Magyarországról nyolcan kerültek fel a listára, az ország ezzel a negyedik helyet szerezte meg a régiós rangsorban.

A nyolc legtehetségesebb

Ők kerültek fel a listára:

  • Anka Márton, a LogMeIn alapítója.
  • Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója.
  • Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál NKK főigazgatója.
  • Fehér Gyula, a Ustream társalapítója és technológiai igazgatója.
  • Halácsy Péter, a Prezi társalapítója és technológia igazgatója.
  • Léderer Sándor, a K-Monitor vezetője.
  • Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató.
  • Pistyur Veronika, a Bridge Budapest vezetője.

Külföldről is látszik

"Örülök, és nagyon megtisztelő, hogy alig másfél évvel az indulásunk után a Bridge Budapest tevékenysége és az alapító cégek sikere külföldről is látszik" - mondta Pistyur Veronika. A Bridge Budapest vezetője szerint pont ezért alapítottuk a Bridge Budapestet, hogy minél több embernek mondjuk el: kitartó munkával, egy jó ötlettel és némi szerencsével Magyarországról is lehet világsikert elérni. "Ezt bizonyítja és külön öröm, hogy a Bridge Budapest mellett, a Ustream, a Prezi és a LogMeIn alapítói is felkerültek a listára."

Negyedik hely

A nyolc tehetség a negyedik helyre volt elég a tágabb régióval való összehasonlításban. Lengyelországból huszonnyolcan, Szlovákiából tizenhatan, Csehországból pedig tizennégyen kerültek fel a listára.

Nobel-nagyhatalom

Magyarország könnyen építhet a tehetséges fiatalokra, áll a Financial Times online változatában megjelent cikkben. A lap emlékeztet, hogy az ország előkelő helyet foglal el a Nobel-díjazottak száma alapján felállított rangsorban. A világ minden tájáról érkeznek mérnökök és képzett szakmunkások Magyarországra, mert itt jóval enyhébbek a bevándorlási szabályok, mint Amerikában vagy Nyugat-Európában.

Egyre több a startup

A startup-szcéna fellendülőben van, mondta a Financial Timesnak Árvai Péter, a Prezi alapítója. Magyarország a Prezi mellett ma már több sikeres startupot adott a világnak, például a UStreamet és a LogMeInt. 2008 óta több mint 50 startupot támogattak a befektetők, ami elhanyagolható például Londonhoz képest, ahol háromezer technológiai startup működik, de Árvai Péter szerint Budapesten megvan a szükséges tehetség ahhoz, hogy sokkal több cég jöjjön létre.