A vezetői szinten 2,8 millió forint az átlagos havi fizetés, ez huszonötször annyi, mint amit egy alacsony besorolású fizikai munkás visz haza. A multik jobban fizetnek, mint a magyar cégek, és műszaki területen jobban lehet keresni, mint adminisztrátorként.

A legalacsonyabb besorolású fizikai munkások átlagos bére havi 114 ezer forint, míg a legmagasabb besorolású vezetői szinten átlagosan 2,8 millió forint az alapbér, azaz az eltérés huszonötszörös. A különbséget tovább növeli, hogy amíg a vezetői besorolások esetében a pótlékok, jutalékok és prémiumok mértéke eléri az alapbér 25-30 százalékát, addig ez az arány az alacsonyabb besorolási szinteken csak 10-15 százalék, derül ki a Trenkwalder személyzeti szolgáltató cég felméréséből, amelyet 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készítettek.

 

A multi jobban fizet

A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes bérszinteken ez a különbség a 20 százalékot is meghaladja. A fizetések nagysága a cég méretével, a dolgozók létszámával és az árbevétellel arányosan emelkedik.

A gépiparban emelnek

A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremelést terveznek. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és az elektronikai iparban dolgozók, a kereskedelemben és az építőiparban ennél kisebb emelésre lehet számítani. A béremelés mértékét 35-40 százalékban a cég teljesítménye, 30 százalékban az egyéni teljesítmény, míg 25-30 százalékban az infláció alakulása befolyásolja.

Alulfizetett adminisztrátorok

Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főleg a műszaki és a marketing-értékesítési területeken átlag feletti, viszont a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal kisebb, mint az átlag. Kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, míg a közüzemi szolgáltatóknál, a fémiparban és az építő- és építőanyag-iparban dolgozók az átlagosnál alacsonyabb béreket kapnak.

Optimistábbak

Változtak a megkérdezett cégek gazdasági kilátásai. 2013-ban a válaszadók 28 százaléka számított jó gazdasági évre, 2014-ben ez az arány elérte a 43 százalékot. Ez jó hír a munkavállalók számára, mert a cégek teljesítménye jelentős részben befolyásolja a következő időszakra tervezett béremelés mértékét, mondta Molnár Mónika, a Trenkwalder HR szolgáltatások üzletágának vezetője.