Sikerült eladni a Norbi Update részvényeket

Andre Agassi, Schobert Norbert, Rubint Réka, Norbi update sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Amilyen nagy média visszhanggal indult, olyan csöndesen is ér véget a Norbi Update Lowcarb tőzsdei bevezetése. Az utóbbi hetekben a cég körüli marketinggépezet már szinte teljesen elhalkult, és bár a legfrissebb hírek szerint sikerült értékesíteni a minimálisan elvárt darabszámot a részvényekből, egyelőre ennek sem kerít akkora feneket a vállalat, mint amihez kezdetekben hozzászoktunk.
Vágólapra másolva!
  • A Norbi Update Lowcarb október 3-án lezárult nyilvános értékesítése során 831 764 darab részvényt jegyeztek le a befektetők.
  • Mivel legalább 800 ezer darab részvényt szerettek volna értékesíteni, a jegyzési folyamat sikeresnek mondható, a vállalat hamarosan a tőzsdén is megjelenik.
  • A jegyzési eljárásban azonban legfeljebb 2,2 millió darab részvényt kínáltak eladásra, vagyis a ténylegesen (831 ezer darabos) megvásárolt mennyiség inkább a minimálisan elvárható szinthez van közelebb. Mindent elsöprő sikerről tehát nem beszélhetünk.
  • Összesen 823 millió forintnyi részvényt adtak el, darabját 990 forintért. Ennek 84 százalékát a két tulajdonos tőkeemelésen keresztül, a kibocsátási árfolyam mellett visszajuttatja a céghez.
  • Mivel az eredeti tervek szerint sem raktak volna vissza 840 millió forintnál több pénzt a tulajdonosok a cégbe, valószínűleg a minimális mennyiséghez közeli értékesítés sem forgatja fel fenekestül a jövőbeli terveket.

Nem unatkozhatott az elmúlt hónapokban, aki végigkövette a Norbi Update jegyzési folyamatát. Nagy médiafelhajtás közepette indult útjára a végül szokatlanul hosszúra nyúló részvény értékesítési procedúra, amiben kezdetben a vállalat a magyar sajtó nagyrészét is jól használta a hírveréshez. Az Investor.hu elsőként, és egyedüliként vállalta véleményét a kibocsátás körüli fokozott kockázatokkal kapcsolatban, majd az azt követő jogi aggályok miatt az MNB - korábban eddig nem látott módon - fel is függesztette a kibocsátási folyamatot.

Miután a befektetőket a megengedettnél is több információval meggyőzni akaró vállalat kiegészítette a kibocsátási tájékoztatót, a jegyzési eljárás a meghosszabbított feltételek szerint egészen múlt hét péntekig tarthatott. Szeptember közepe óta azonban nagy volt a csend a cég körül. Hogy miért, azt igazából külső szemlélőként csak találgatni tudjuk: lehet, hogy tanulva a korábbi hibákból az intenzív megjelenéseket tudatosan visszafogta a vállalat? vagy a jegybanki közbeavatkozás a jegyzési lendületet is megakasztotta, kétségessé téve a tőzsdei debütálást?

Nem tudjuk, az mindenesetre érdekes, hogy a jegyzési adatok szerint volt egy meglehetősen nagy vételi mennyiség (207 ezer darabos, vagyis valamivel 200 millió forint feletti), amire mindenképp szükség volt, hogy sikerüljön a jegyzési eljárás. Érzékeltetésképp, hogy mennyire is kilógó ez a mennyiség, az átlagos jegyzett darabszám mindössze 1127, a 207 ezres kötés nélkül pedig 848 darabos. A nagy vevő kiléte ismeretlen, azt csak remélni tudjuk, hogy hosszú távú befektetővel van dolgunk, aki nem kezdi el piacra borítani a megkapott mennyiséget.

Az igazán nagy kérdés persze továbbra is az, hogy vajon a Norbi Update képes lesz-e valóra váltani a beígért terveket? Azt a nemzetközi terjeszkedést, amitől a profit további növekedését várják, és aminek a marketingkampányát (az Andre Agassi szerződést) lényegében a befektetők finanszírozták meg. Még ha a tervek valóra is válnak, jelenleg túl kockázatosnak tűnik 990 forintot fizetni a részvények darabjáért.