Helikoptert akarnak a jachtjaikra

monaco jacht show monacó monacói helikoptert akarnak
A monacói Port Hercule a 2014-es jacht show alatt, éjszaka.
Vágólapra másolva!
A 2014-es monacói jachtshow slágerterméke meglepő módon a helikopter volt. A felfújható tengeralattjáró mellett, amire szintén sokan voltak kíváncsiak.
Vágólapra másolva!

Egy svájci milliárdos azt kérte a Bell helikoptergyártótól, hogy alakítsák át a gépét úgy, hogy a rotorlapátokat hátra lehessen hajtani. A helikopter ugyanis csak így fér el az illető jachtján a helikopterhangárban, mesélte Sebastien Moulin, a Bell Helicopter területi vezetője a monacói jachtshow-n. A luxusjacht, amire a helikoptert a megrendelő szánja, 103 méter hosszú lesz, mikor 2016-ban elkészül, a helikoptert lift viszi majd le a fedélzet alatti hangárba.

Nőnek a jachtok

Tíz évvel ezelőtt egy 60 méteres jacht már nagynak számított, mondta Frederic Lemos, az Airbus Helicopters (korábban Eurocopter) marketingvezetője, manapság viszont már nem ritkák a 100-150 méteres luxushajók sem. Az ekkora szuperjachtokon már elég hely van a helikoptereknek, ezért egyre több hajógyár igyekszik integrálni a repülőeszközöket a jachtok működésébe.

Helikopter a Wind nevű jachton Forrás: AFP/Valery Hache

Hajózni és repülni kell

Az üzleti és magán célra gyártott repülőeszközök piaca az Airbus Helicopters adatai alapján megduplázódott az elmúlt évtizedben, jelenleg évente körülbelül 6 százalékkal nő. 2013 végén a világ összes légi járművének 17 százaléka ebbe a kategóriába tartozott, a szakemberek arra számítanak, hogy a következő 20 évben körülbelül 10 500 üzleti és magángépet fognak eladni.

A monacói Port Hercule éjszakai látképe Forrás: AFP/Valery Hache

Jachtok Monacóban

A helikopterek voltak a monacói jachtshow sztárjai is, amit szeptember végén tartottak a Port Hercule kikötőben. A show-t már 24 éve rendezik Monacóban, a 33 ezer látogató 115 luxusjachtot nézhetett meg. Védnöke Albert herceg volt, aki az ENSZ klímatalálkozójáról sietett haza, hogy megnyithassa a rendezvényt. A monacói a világ legnagyobb ilyen eseménye, itt körülbelül 500 cég állít ki, köztük a leghíresebb hajógyártók, hajóépítészek és belsőépítészek.

Felfújható tengeralattjáró

A 2014-es show közönségének kedvence az U-Boat Worx felfújható tengeralattjárója volt. A holland cég mini tengeralattjáróiról ismert, van olyan termékük, a Super Yacht Sub 3, amit kimondottan jachtokra terveztek.

A mini tengeralattjárót hollandok gyártják Forrás: AFP/Valery Hache

A legjobb jacht

Még a show első napján kiosztották a legjobb jachtnak járó díjat, a 2014-es győztes az Oceanco cég Equanimity nevű hajója lett. Az Equanimity 91 méter hosszú, 9 kabinjában 18 utast tud szállítani, akikről a 28 fős legénység gondoskodik. A trendeknek megfelelően van rajta helikopterleszálló, húszméteres úszómedence, szauna, élményzuhany, szépségszalon, edzőterem és Pilates-stúdió. Az Oceanco nem hozta nyilvánosságra, kinek építették a hajót, de a híresztelések szerint a tulajdonos kínai, a luxusjacht belső terét ezért a bambusz, a márvány és az aranyleveles formák uralják.

Lehet bérelni

Az Equanimityt ugyan megrendelésre építették, de van sok olyan hozzá hasonló luxusjacht, amelyet ki lehet bérelni, már ha van az embernek heti bő 250 millió forintja. Az Alfa Nero bérleti díja például 840 ezer euró hetente, a jacht ezért cserébe a szokásos luxusfelszereléseken kívül üvegfalú úszómedencével rendelkezik, amit helikopterleszállóvá lehet átalakítani.

A legnagyobb jacht

A világ legnagyobb jachtját 2013-ban bocsátották vízre, Azzamnak hívják, és Abu-Dzabi uralkodócsaládjának egyik tagja a tulajdonosa. A hajó 180 méter hosszú, összehasonlításképpen egy Mercedes-Benz Citaro csuklós busz (amilyenek Budapesten a 7-es vonalon járnak) csak 18 méteres. Vagyis pontosan 10 darab Citarónak kellene egymás mögé parkolni, hogy megkapjuk az Azzam hosszát.

Roman Abramovics orosz milliárdos jachtja, az Eclipse Nizza közelében Forrás: AFP/Valery Hache

Medencéből táncparkett

Az Azzamról elég keveset lehet tudni, annál többet a második legnagyobb magánjachtról, Roman Abramovics orosz milliárdos Eclipse-éről. A szuperjacht 162 méter hosszú, három helikoptert tud befogadni, kettőt a két leszállóplatformon és egyet a zárt hangárban. A helikopterek mellett mini-tengeralattjáró is tartozik hozzá, ez 50 méter mélyre tud lemerülni. A fedélzetén 16 méteres úszómedence van, amit táncparketté lehet átalakítani a medence aljának felemelésével. A hajó árát 340 millió euróra (103,7 milliárd forint) becsülik: ha már a budapesti tömegközlekedéshez viszonyítunk, a BKV 8 havi költségvetése kijönne Abramovics jachtjának árából.