Csúcson pörög a Daimler

2014.10.07. 14:29

Hihetetlen mértékben pörögnek a Mercedesek eladásai, melyek a harmadik negyedévben mindenkori rekordot megdöntöttek - jelentette be a Daimler. 

  • Történetének legerősebb hónapján és negyedévén van túl a Mercedeseket is gyártó Daimler. A német autógyártó 412 ezer Mercedest adott el a harmadik negyedévében, aminél többet még egyetlen negyedévben sem sikerült értékesíteni.
  • Ráadásul a 412 ezer darabos eladás dinamikus, közel 12 százalékos növekedésnek felel meg az előző év harmadik negyedévéhez képest.
  • Ennek megfelelően az idei év eddigi 1,195 milliós Mercedes-eladásai is mindenkori rekordnak felelnek meg. 
  • A világ legnagyobb autópiacának számító Kínában is hasít a vállalat, és a Mercedesek eladásait 24 százalékkal tudta növelni (25 244 darab). 
  • A cég az új stratégiájának köszönheti az eladások pörgését. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Daimler rendkívül agresszív növekedési stratégiát kezdett el megvalósítani, annak érdekében, hogy a Mercedeseket a világ első számú luxusautóivá tegye. 
  • A lendület pedig az év hátralévő részében is kitarthat, és a vállalat várakozásai szerint a Mercedesek eladásai a negyedik negyedévben is kétszámjegyű ütemben emelkedhetnek.
  • Ez elsősorban az új modelleknek is nagyban köszönhető, az új S-osztályú kupé és CLS-modellek iránt hihetetlen kereslet mutatkozik. 
  • A remek statisztikák csupán arra voltak elegendőek, hogy a Daimler részvényei mérsékeljék mínuszaikat, melyek így 0,6 százalékkal gyengülnek. 
Daimler napi grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu