Szenved a Samsung

2014.10.07. 12:52

Egy év alatt közel 60 százalékkal eshetett vissza a Samsung nyeresége a cég előzetes adatai szerint. A dél-koreai óriás elsősorban a mobilpiacon tapasztalt egyre élesebb versenytől szenved, ami miatt jelentősen csökkennek az okosmobilok eladásain elérhető árrések.

Nagyon régóta nem látott gyenge negyedéven lehet túl a Samsung a cég által közzétett előzetes számok alapján. A technológiai óriás operatív nyeresége egy év alatt 60 százalékkal esett vissza a szeptemberrel záruló negyedévben, és a profit csak 4,1 ezer milliárd wont (3,8 milliárd dollár) tett ki. Ekkora mértékű visszaesésre 2009 óta nem volt példa, ráadásul ilyen alacsony nyereségre bő két és féléve nem volt példa. 

Emellett a 4,1 ezer milliárd wonos lehetséges operatív profit az elemzői várakozásoktól is jócskán elmaradhat. A szakértők ugyanis 5,6 ezer milliárd wonos nyereségre számítanak. (A Samsung hivatalos negyedéves eredményeit majd a novemberi gyorsjelentéséből ismerhetjük meg)

Forrás: Investor.hu

A Samsung szerint az árbevételük a 46-48 ezer milliárd wonos sávban alakulhatott, ami jócskán elmaradhat az elemzők által várt 50,3 ezer milliád wonos értéktől (egy dollár nagyjából 1000 wonnak felel meg).

A mobilegység a ludas

A Samsung elsősorban a mobilegységének gyengélkedése miatt szenvedhet el ekkora mértékű profitcsökkenést. Ahogy arról mi is számtalan alkalommal beszámoltunk, a mobilpiacon egyre élesebb a verseny, ami a dél-koreai óriást is egyre nagyobb kihívás elé állítja. A prémiumszegmensben az Apple ellen folytat éles versenyfutást a Samsung, míg az olcsóbb kategóriákban egyre jobban törnek előre a kínai gyártók (pl. Xaomi, Huawei, ZTE), melyek szintén igyekeznek minél nagyobb szeletet kihasítani a piaci tortából. A növekvő verseny miatt a Samsung piaci részesedése 25 százalékra esett vissza a második negyedév végére, miközben 2013 felénél még 32 százalékos részesedéssel büszkélkedhetett. 

Így a Samsung hiába növelte az eladott mobilkészülékek darabszámát (elsősorban az új Galaxy-nak, az S5-nek köszönhetően), a mobilértékesítéseken elérhető árrések tovább, jelentősen zsugorodtak a cég állítása szerint. Ennek oka, hogy a növekvő verseny miatt egyre alacsonyabb áron tudja eladni az okostelefonjait a Samsung (nem beszélve a növekvő marketingköltségekről), ami az operatív marginok visszaesésében ölt testet.

Ez már csak azért is fájdalmas a cégnek, mert a mobilegység a legnagyobb üzletága a vállalatnak, és az elmúlt negyedévekben a profit közel 70 százalékáért volt felelős ez az egység. A mobil-üzletág operatív profitja 2,5 ezer milliárd wont tehetett ki az időszakban a várakozások szerint, ami közel 30 százalékkal lehetett alacsonyabb az egy évvel korábbi értéknél.

A Samsung most elsősorban új, alacsonyabb kategóriás mobilkészülék piacra dobásával kívánja felvenni a versenyt az olcsó készülékkel támadó kínai gyártókkal. A dél-koreai vállalat az állítása szerint gőzerővel fejleszt ilyen új mobilokat, melyeket innovatív és tetszetős külsővel fog ellátni a vásárlók magához csalogatása érdekében. Ezeknek az új olcsó készülékeknek köszönhetően a mobilegység újra emelkedő pályára állhat a Samsung reményei szerint. Ezek az új készülékek még az idén a boltokba kerülhetnek. 

A prémiumszegmensben pedig a legújabb, szeptemberben piacra dobott Galaxy Note 4 készülékkel kívánja megőrizni piacvezető szerepét. Ezt a nagyképernyős okosmobilt kifejezetten a nagy rivális Apple új készülékei, az iPhone 6 és iPhone 6 Plus ellen dobta piacra a Samsung. 

Innen már csak felfelé vezethet az út

A szakértők arra számítanak, hogy a Samsung túl van a legrosszabb időszakon, és a negyedik negyedévben már javulhatnak a mobilegység eredményei is. Neil Mawston, a Strategy Analytics elemzőcég vezetője szerint az új Note készülék segíthet az eredmények javulásában, de emellett új hasonló, innovatív modellre is szükség lenne a verseny hatékonyabb felvételéhez. 

A mobilegység mellett a cég másik nagy üzletága, a félvezető-gyártó üzletág segítheti megállítani a Samsung profitcsökkenését. A mobilokba, táblagépekbe chipeket gyártó félvezető-gyártó egység ugyanis folyamatosan jól teljesít az ezen eszközök iránti növekvő keresletnek köszönhetően. A Samsung épp tegnap jelentette be, hogy Dél-Koreában egy új félvezető-gyártó üzemet "húz fel" nagyjából másfél milliárd dollárért, melynek építése 2015 első felében fog megkezdődni, és a gyártás 2017-ben fog elindulni az üzemben.

Reménykednek a befektetők

A Samsung befektetői is arra számítanak, hogy a cég túl van a nehezén, és a negyedik negyedévben már erősebb számokat tehet majd közzé a vállalat. Az erre vonatkozó optimizmus miatt a Samsung részvényeit nem ütötték meg a harmadik negyedéves gyenge előzetes számokra, és a papírok 1 százalékos pluszban zártak a dél-koreai tőzsdén.

Samsung napi grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu