Konnektorok az új kék és zöld motorvonatokban

2014.10.15. 15:03

Az Európai Uniónak egyenként 5,558 millió eurójába kerül az a 48 alacsony padlós Flirt motorvonat, amelyek első példányai csütörtökön állnak forgalomba Magyarországon.

Szerdán bemutatták a MÁV Start új, kék és a GYSEV zöld Flirt villamos motorvonatait. Az utasok nem fognak meglepődni, a Start szerelvényei kék-fehér-szürke-sárga fényezésükön kívül gyakorlatilag ugyanolyanok, mint piros elődeik, a nyugat-magyarországi vasút utasai pedig már ebben a festésben is ismerik a svájci Stadler alacsony padlós, 160-as tempóra is képes motorvonatait.

Kék-fehérben és zöld-sárgában a Stadler FlirtjeiForrás: Origio

Csatalakozók és routerek

Az új vonatoknak van azért egy fontos újdonságuk: 230 voltos hálózati csatlakozók is kerültek beléjük, mégpedig szép számmal. Észrevehetjük még a szelektív kukákat, de az már láthatatlan az utasok számára, hogy ezekbe a Flirtökbe már az európai biztosító- és vonatbefolyásoló rendszer, az ETCS megfelelő elemeit is beépítették, ahogy a wifit is helyből tudják. (A piros Stadler vonatokba utólag szerelték be a routereket.)

Tölthetjük mobiltelefonunkat, számítógépünket, és internetezhetünk is rajtukForrás: Origio

Többen elférnek

A hosszú combúak valamivel kényelmetlenebbnek érezhetik az új üléseket, ezek ugyanis közelebb kerültek egymáshoz, hogy többen elférjenek.

Egy év múlva Magyarországon közlekedik majd a világ legnagyobb Flirt-flottája, 112 darab, vagyis mintegy minden nyolcadik példány magyar lesz. Sok közülük részben itt is készül, a Stadler szolnoki üzeme ugyanis alumínium kocsiszekrényeket készít a Flirtökhöz.

Dávid Ilona a MÁV-nak és a GYSEV-nek is elöke. A hagyományok ápolása mellett szerinte az új járművekre is égető szükség vanForrás: Origio

A MÁV-Start elsősorban Budapest elővárosi vonalain veti be ezeket a motorvonatokat, így ezek egyre meghatározóbbak itt.

Kedvező tapasztalatok

A frissen kifejlesztett korszerű jármű a MÁV 2004-es tenderén szerepelt először Magyarországon. rendkívül éles verseny és jogorvoslati eljárások után 2005-ben nyert a Flirt, az elő példány 2006-ban érkezett az akkor megvásárolt harmincból. A kedvező tapasztalatok miatt a szerződésben kikötött további 30 motorvonatot is megrendelték, az utolsó 2010-ben állt forgalomba a MÁV-csoportnál.

Javult az utastájékoztatás, monitorokat kaptak a vonatokForrás: Origio

Uniós támogatás

A további szerelvények az európai uniós támogatásnak köszönhetőek. Az EU 2013-ig tartó hétéves költségvetési ciklusában legfeljebb 2015 végéig lehet fölhasználni a megítélt pénzeket. Az emiatt előállt szoros határidő az egyik oka, hogy ezeken a tendereken már csak a Stadler indult. Nekik ugyanis már megvolt a típusengedélyük a Flirthöz, ezzel időt lehetett megtakarítani. Először a kisebbik hazai személyszállító vasút, a GYSEV vásárolt négyet, majd egy közös közbeszerzés keretében a MÁV-Start 42, a GYSEV pedig hat újabb járművet.

Szelektív kukák is vannakForrás: Origio

Azonnal kezdenek

A GYSEV saját zöld-sárga színtervét kérte, és a MÁV-Startnál is úgy döntöttek, hogy a piros festést kék-fehérre cserélik. Az új szerelvények közül a két elsőt mutatták be szerdán. A 61-es sorszámú Flirt egyébként már februárban az országba érkezett, azóta az engedélyezési eljárás tartott. Csütörtökön munkába is állnak az első motorvonatok, a Start négy szerelvénye a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest Székesfehérvár vonalon. Később a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Monor vonalon is feltűnnek majd.

A motorvonatok belseje alapvetően ismerős lehet, ahogy a régiekben is van klímaberendezés, kerekes székkel is használható, vákuumos  vécé, néhány kerékpártó, úgy az újakban isForrás: Origio

Az ünnepélyes átadáson a vasútvállalati vezetőkön kívül beszédett mondott Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár is. Ő is elégedett volt a vonatok külsejével, bár szerinte az ország címere jól mutatna rajtuk.

A magas utasok picit kényelmetlenebbül férnek el, cserében többen ülhetnekForrás: Origio