Az angolul tanulók kikötője

2014.10.21. 09:14

A huszonkét éve sikeresen működő Dover Nyelvi Centrum alapítói jó időben voltak jó helyen.

Verasztó Lajos 1970-től, Dohár Péter a 70-es évek végétől vállalt angoltanítást a Csepeli Munkásotthonban. Akkoriban nem létezett iskolán kívüli nyelvoktatás intézményekben. A Csepeli Munkásotthon – úttörő módon, számos gyakorlati és művészeti tanfolyam mellett – a nyelvoktatásnak is otthont adott. Az érdeklődés hatalmas volt. A gyárból, szerte Budapestről, vidéki falvakból tanultak nyelveket a jól felszerelt, szabad szellemű művelődési központban. Verasztó és Dohár már a szocializmusban meghatározói voltak egy új szellemű felnőtt és iskolán kívüli nyelvoktatásnak.

Dohár Péter, a 22 éve sikeres Dover Nyelvi Centrum egyik alapítójaFotó: Polyak Attila - Origo

Az angolon kívül tucatnyi nyelven

A 80-as évek végére megsokszorozódott az üzleti tevékenységszerűen működő nyelvtanfolyamok száma. Óvodákba, iskolákba jártak ki a tanárok. Az orosztanárok átképzése megnövelte a felnőtt tanítványok számát. A rendszerváltással aztán az alapítók végképp vállalkozók lettek. „Nem túlzás a kényszervállalkozó kifejezés, akkor még semmiféle vénánk nem volt az üzlethez” – mondja Dohár Péter. „Legalábbis tudatos vénánk nem” – teszi hozzá Verasztó.

Dohár Péter és Verasztó Lajos saját költségükre béreltek termet, úgy folytatták. Kft.-t alapítottak, Hencsei Kálmán tulajdonostársuk pedig belvárosi helyszíneket talált. Először a Wesselényi utcát, aztán a Bécsi utcát, ahol ma is működnek. Az angol mellett sokan iratkoztak be német tanfolyamaikra, bár Dohár Péter szerint ennek gyengül a piaca, pedig ragyogó német tanáraik vannak. Indítanak még spanyol, olasz orosz, kínai, török, szerb és horvát nyelvóra-sorozatot, és egyre több a magyar tanfolyam. A fő profil azonban az angoltanítás, 16 főállású angoltanáruk közül többen anyanyelviek.

Piacok

A vállalat működésének 3 fő pillére a lakossági, a vállalati és az állami piac. A lakossági piacra egyszerű a belépés. Igaz, ez a szegmens a fizetőképes kereslet csökkenésének következtében az elmúlt években jelentősen szűkült. A vállalati piacon lenni bonyolultabb, de gyakran hálásabb. Dohár Péter elmondása szerint korábban kevés nagyvállalat és sok kicsi jelentkezett hozzájuk: „A kicsik azért jöttek, mert a szakképzési hozzájárulásból le tudták vonni a tanfolyam árát. Amikor ez a hasznos és nemes lehetőség megszűnt, a sok kis cég elmaradt, a nagyok, saját költségvetésük terhére szerencsére megmaradtak. Ezt azonban volumenben megérezzük. Egy-egy ügyfél megszerzésében – jó értelemben – sok múlik a személyes kapcsolatokon. Ha egy HR-es munkatárs feladata tanfolyamot keresni, mivel nem ismeri őket, kapaszkodót fog keresni a választáshoz, a személyes ajánlás pedig az. A Dover Nyelvi Centrum partnerei többek közt a Bosch, a Groupama Biztosító, a Heineken, és olyan bankok, mint az ERSTE, a Raiffeisen, a K&H, az MKB. – „A Malévnél több millió forintunk ragadt be, és mivel a felszámolás során F kategóriába kerültünk beszállítóként, az összeget gyakorlatilag elfelejthetjük.”

Az állami és uniós megrendelések piacára a legnehezebb a belépés. 2013-ban az uniós pénzek átcsoportosításával a TÁMOP új lehetőségeket, új piaci szegmenst nyitott a nyelviskoláknak, ebből a lehetőségből a Dover is részesült. A program a hátrányos helyzetű kistérségek nyelvtudásbeli hátrányainak mérséklését célozta. A 2013-ban induló és 2014-ben befejeződő nyelvtanfolyamok segítségével a nyelviskola árbevétele javult, és megőrizte a likviditását. A TÁMOP által biztosított lehetőségek mellett a Diplomamentő akció is további bevételt jelenthet.

Marketing

A vezetők szemléletéhez jól illeszkedő kiváló tanári és szakmai irányító gárdának is köszönhető a cég magas fokú elismertsége. Humánerőforrás-helyzetük nagyon kedvező, sok tanáruk, vezetőtanáraik és tanfolyam szervezőik legalább évtizede dolgoznak náluk, és sok hajdani tanítványuk visszatér tanítani az egyetem után.

A Dover Nyelvi Centrum hírét még mindig leginkább a jó élménnyel távozó hallgatók viszik el minél messzebbre. Az alapítók személyesen idegenkednek az online marketingtől, csak kevéssé lelkesen facebookoznak. Nagyon fontos reklámhordozónak érzik azonban a sport- és kultúra támogatását. „Intenzív együttműködésünk alakult ki a MOB-bal és a Fradival.” – tájékoztat Dohár Péter. – „A Király utca 9-ben 15-20 fős csoportoknak ingyenes társalgási esteket tartunk Gagyogó címmel, magas színtű kiállításokat szervezünk. Kimagasló esemény Koltai Lajos filmrendező és operatőr sorozata. Ebben az évben remélhetőleg Janisch Attila filmrendező Hitchcock estjeire is sor kerül” – meséli Verasztó Lajos, a programok szervezője. A Dover renoméját erősíti a Kis Angol Nyelvtan is, mely a cégalapítók szerzeménye. „A legfontosabb marketingeszközünk azonban a nagybetűs tanár” – véli Dohár Péter. – „A legjobbakat vesszük fel, versenyképes óradíjat kínálunk, és ami nagyon fontos, mindig időben, megbízhatóan fizetünk. Tanáraink örömmel tanítanak, remek órákat tartanak, a hallgatók elégedettek és ezért önként népszerűsítenek minket. Ez az organikus spirál pedig lehetővé teszi, hogy még akkor is növekedjünk, ha a növekedés nem elsődleges célkitűzés.”

A Dover Nyelvi Centrum útja a sikerhezForrás: Origo

A Magyar Telekom mint a kis- és középvállalatok legfőbb kommunikációs partnere megbízta a GKI Gazdaságkutatót egy olyan kutatással, amely segítséget nyújthat a magyarországi kis- és középvállalatoknak abban, hogy megtalálják a saját sikerükhöz vezető utat.

A cikksorozat első részében a kutatást és a vizsgálandó elméleti megállapításokat ismertettük.

A sorozatban eddig megjelent cikkek:

Nem csak a pálinkafagyi a sikertermék

Kulcsrakész segítség a kisvállalkozóknak

Semmi sem pótolja a jó szakembert