Franciaország hozzányúl a családi pótlékhoz

gyerekek csoportosan esznek
Vágólapra másolva!
Jövedelemfüggővé teszi 2015. július 1-jétől a francia szocialista kormány a családi pótlék összegét.Az intézkedéstől jövőre 400 millió euró megtakarítást remélnek.
Vágólapra másolva!

A családok 12 százaléka kevesebbet kap

A csütörtök esti bejelentés tiltakozást váltott ki a jobbközép ellenzék és a szakszervezetek részéről, amelyek elítélik a több mint hatvanéves családtámogatási rendszer egyik alappillérének számító egyetemesség elvének megkérdőjelezését.

Felezik vagy negyedelik Franciaországban a családi pótlékot. Forrás: Flickr CC /Lars Plougmann

A francia kormány 2015-ben az intézkedéstől 400 millió euró (122 milliárd forint) megtakarítást remél, azt követően pedig évi 800 millió eurót (245 milliárd forintot). A kormányzó szocialisták által támogatott intézkedéssel a családok 12 százaléka jut az eddigieknél kevesebb támogatáshoz.

Felezik, negyedelik

A legalább havi 6 ezer eurót (1,8 millió forintot) kereső háztartások esetében felére, a havi 8 ezer euróval (2,4 millió forinttal) rendelkezőknél pedig negyedére fog csökkeni a gyermekek után járó állami támogatás.
Jelenleg két gyermek után havi 129 eurót (40 ezer forintot), három gyermek esetén 295 eurót (91 ezer forintot), négy gyermek után pedig 460 eurót (141 ezer forintot) kapnak a családok. Minden további gyermek után 165 euró (50 ezer forint) jár havonta.

Francia jobboldali politikusok szerint a gyerek nem lehet pénz kérdése. Forrás: AFP/Ferenc Isza

A kormánytöbbség szerint az intézkedés bevezetését a társadalmi igazságosság elve vezérli.
"A második világháborút követen bevezetett családtámogatási rendszer mára alapvetően egyenlőtlenné vált: eredetileg a legszerényebb családok támogatására jött létre, mára viszont a leggazdagabbakat támogatja" - mondta Bruno Le Roux, a kormányzó szocialisták nemzetgyűlési frakcióvezetője a France2 közszolgálati televíziónak.

A gyerek nem lehet pénz kérdés

A jobbközép ellenzék szerint a kormány le akarja rombolni a családtámogatási rendszert. "Nagyon rossz szemléletről van szó. Mégpedig éppen azért, mert a családtámogatási rendszer egy jelentős része jövedelemfüggő, de ez a megkülönböztetés nem vonatkozhat minden összegre. A gyermek nem lehet jövedelemfüggő" - mondta Eric Worth volt jobboldali költségvetési miniszter, arra utalva, hogy a gyermekek után járó adókedvezményeket a jövedelmek mértékében állapítják meg.