Tízezer állás betöltetlen

fiatalok munka
Másban hisznek
Vágólapra másolva!
Néhány év alatt több száz milliárdos bevételt hozna az országnak az informatikai szektorban keletkezett tízezer üres álláshely betöltése, de ehhez alapjaiban át kellene alakítani a szakemberképzés rendszerét.
Vágólapra másolva!

Major Gábor, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége főtitkára azt mondta: egy informatikus éves szinten átlagosan 15 millió forint hozzáadott értéket termel, így évente 150 milliárd forint veszteség keletkezik az üres álláshelyekkel. Az ágazat a válság éveiben is folyamatosan fejlődött, a GDP 12 százaléka ebből a szektorból érkezik, a szoftver-szolgáltatásexport éves szinten 20 százalékkal bővül, ami azt mutatja, hogy hatalmas gazdasági és társadalmi kitörési lehetőségeket rejt az ágazat.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Joseph Eid

Példaként említette a főtitkár a Magyar Nemzetnek, ha a szoftver és az informatikai szolgáltatás exportját sikerülne megduplázni, amire szerinte öt éven belül reális esély van, az annyit jelentene az ország számára, mint ha két új Audi-gyár épülne.