Szakmai szervezetek tiltakoznak az internetadó ellen

2014.10.29. 10:18

Tizenkét reklám- és médiaipari szakmai szervezet közösen tiltakozik minden olyan jogszabálytervezet ellen, amely az internetes adatforgalom megdrágítását, ezáltal a digitális szolgáltatások igénybevételének szűkítését eredményezi.

A szakmai szervezetek szerint az internetadó beláthatatlan következményekkel járna közvetlenül az internetszolgáltató vállalkozások, közvetetten a digitális szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, végső soron pedig a lakosság számára.

Emlékeztetnek, hogy a digitális írástudás és az internet, valamint a rajta keresztül elérhető szolgáltatások készségszintű, széles körű használata évek óta kommunikált kormányzati cél. Az internetszolgáltatók az elmúlt időszakban mindent megtettek azért, hogy a lakosság mind szélesebb körei élvezhessék a digitális világ által kínált hatékonysági előnyöket, növelve ezzel a magyar gazdaság versenyképességét.

Az internetadó e kedvező folyamatokkal ellentétes hatásokat kelt, az internetszolgáltatók számára beépíthetetlen költségként – végső soron tehát a lakosságnak kell részt vállalnia az új adónem generálta terhekből.