Száguld a Volkswagen

Volkswagen napi grafikon
Vágólapra másolva!
Harmadik negyedéves jelentésében a Volkswagen a várakozásokat felülmúló üzemi eredményről számolhatott be. Ebben komoly szerepet játszhatott az európai és kínai Audi és Porsche eladások ugrásszerű emelkedése, amely a cég amerikai piacon tapasztalt pocsék teljesítményét is ellensúlyozni tudta.
Vágólapra másolva!
  • Eredményeivel a vállalat túlszárnyalta a legmagasabb profit várakozásokat, a tényleges számok ugyanis 3,23 milliárd eurót mutatnak operatív eredmény soron, szemben a legoptimistább, 3,09 milliárd eurós várakozásokkal.
  • A negyedéves árbevételekben 4,1 százalékos növekedés volt megfigyelhető, ami így 48,9 milliárd eurót tett ki.
  • A német cég a kedvező eredmények után kitart a 2014-es üzemi profit margin 5,5-6,5 százalékos szintje mellett, a tavalyi 5,9 százalékos szint után.
  • Az éves árbevételt tekintve az év végéig a tavalyi, mindenkori rekordnak számító 197 milliárd eurós érték körüli (+/-3 százalék) szintet várnak.
  • A harmadik negyedéves autóeladások 4,1 százalékos növekedést mutattak be, amiben a kínai és európai Audi és Porshe eladások játszottak fontos szerepet. Míg az Audinak 7,2, addig a Porschének 25 százalékkal nőttek a negyedéves eladásai.
  • A negyedév során összesen 2,43 millió autót értékesítettek, melyből 429,250-et tesznek ki az Audi és 47,800 darabot a Porsche eladásai.
  • A pozitív hírek hatására a Volkswagen részvényárfolyama közel 2 százalékot tudott emelkedni piacnyitás óta.
Volkswagen napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu