Jól reagál a szektor a növekedési hitelprogram meghosszabbítására

Vágólapra másolva!
„Megkönnyebbültek a nagyberuházást tervező cégek, hogy a Növekedési Hitelprogramot egy évvel meghosszabbították” - számolt be Hodina Péter a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője. A K&H a továbbiakban is mindent megtesz, hogy a program keretében minél több hitelt folyósítson a vállalkozások számára.
Vágólapra másolva!

„A Növekedési Hitelprogram második szakaszában kiemelt szerepet kapnak az új beruházásokra fordítandó hitelek, ezek azonban több hónapos tervezést és projekt-előkészítési időt igényelnek. Az NHP meghosszabbítását követően sok, nagyobb beruházást igénylő ügyfelünk megkönnyebbült, hogy maradt még ideje igénybe venni a kedvezményes hitellehetőséget” – tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője a hitelprogram módosításának fogadtatásáról. „Jelenleg is változatlanul nagy érdeklődést tapasztalunk a vállalkozások részéről a hitelprogram iránt, így a 2015 év végéig kiterjesztett program továbbra is jó lehetőséget nyújt a cégeknek, hogy a kedvezményes forrásból finanszírozzák működésüket, fejlesztéseiket” – tette hozzá a szakember.

„A K&H a Növekedési Hitelprogramban folyósított hitelek tekintetében komoly piaci részesedéssel bír, és mindent megteszünk, hogy ez a program meghosszabbítása alatt is fennmaradjon. A második program keretében augusztus végéig mindegy 69 milliárd forint hitelre kötöttünk szerződést a hazai vállalkozásokkal, ami megközelítőleg 1250 ügyletet és több mint 800 céget jelent. Piaci részesedésünk ezzel az NHP második szakaszában a legutolsó MNB adatokat alapul véve 20% körüli, azaz az első félévben kihelyezett hitelek közel ötödét a K&H nyújtotta a kkv-knak” – mondta el Hodina Péter.