Mit törölnek el a netadó eltörlése miatt?

2014.10.31. 17:39

Az adótörvény beterjesztése óta a kormányoldalról több indokot mondtak arra, miért van szükség a netadóra. De mi lesz ezekkel a projektekkel most, hogy Orbán Viktor visszavonta, vagy legalábbis elhalasztotta az adó bevezetését? Szavazzon!

A költségvetés tervezete alapján a kormány 25 milliárd forint bevételt várt az internetadóból. Szó volt róla, hogy ezt a pénzt arra akarják fordítani, hogy az ország minden pontjára eljuttassák a szélessávú internetet; mások szerint az adó kimondottan Orbán Viktor ötlete volt, aki ebből akarta finanszírozni a rendvédelmi dolgozók béremelését; megint más kormányzati szereplők szerint az államadósságot csökkentették volna belőle.

A költségvetésnek aprópénz

Meg kell jegyeznünk, hogy 25 milliárd a költségvetés és ezen projektek szempontjából aprópénz (a béremelést leszámítva), és azt is, hogy egyszerre nyilván csak egyvalamire tudták volna költeni. Akárhogy is, Orbán Viktor hazajött Svájcból, és azonnal visszavonta a netadót. Amiről azt mondta, hogy nem is netadó, csak a telekomadó kiterjesztésének félreértése. Az sem biztos, hogy végleg visszavonta, de a bevezetése előtt mindenképpen nemzeti konzultálni akar róla.

Béremelés a rendvédelmiseknek

A 2015-ös büdzsé alapján béremelésre számíthatnak a rendvédelmi szervezetek dolgozói és a pedagógusok. A rendvédelmisek bérének emelésére 44, a pedagógusokéra 38 milliárd forintot irányoz elő a költségvetés, mondta Varga Mihály, mikor beterjesztette a javaslatot.

A rendőrök hoppon maradhatnakForrás: Fotó: Polyák Attila - Origo

Hálózatfejlesztés

A kormány szeretné, ha 2018-ra Magyarország minden pontján elérhető lenne a szélessávú internet – erről négy napja Rogán Antal beszélt. Az internet fejlesztése egyébként közös uniós cél, de a kormány úgy döntött, rálicitál Brüsszel elvárásaira: nem 2020-ra, hanem már 2018-ra szeretnék befejezni a fejlesztéseket. A jövő évi költségvetésben 180 milliárdot különítettek el erre.

Államadósság

Az államháztartás nettó adóssága 2014 nyarán 22 818 milliárd forint volt, erre a kérdésre ezért nem is szeretnénk sokkal több szót vesztegetni. Ha a kormány a netadóból származó teljes bevételt államadósság-csökkentésre fordítaná, a csökkenés akkor is mikroszkopikus volna.

Még nekünk kerül majd pénzbe

Egyelőre úgy tűnik, a netadó nemhogy pénzt hoz majd, de pénzt fog elvinni. Ha a kormányfő nemzeti konzultáció alatt azt érti, amit eddig, akkor körülbelül egymilliárd forintba fog kerülni. Legalábbis 2012-ben ennyit csoportosítottak át a legutóbbira. Ha a konzultáció eredménye az lesz, hogy a nemzet valóban nem akar netadót, akkor a puszta felvetésén buktunk egymilliárdot. De még előfordulhat, hogy a kormány nem csak az adót, de a konzultációját is eltörli.

A tagadás tagadása

Az Országgyűlés még nem szavazott sem az adótörvényről, sem a költségvetésről. A netadó egyelőre mindkettőben benne van, és amíg a két jogszabályt (és módosítóikat) el nem fogadják, addig semmi sem biztos. Előfordulhat, hogy a miniszterelnök csak blöffölt, és végül a netadó eltörlését fogják eltörölni. Ebben az esetben a költségvetési bevétel megmarad, a tüntetőknek pedig kedvét szegheti a hideg idő; a költségvetést például ráérnek decemberben elfogadni.