Zabálták a Burger King hamburgereit

2014.11.04. 15:53

A Burger King is túl van harmadik negyedéves gyorsjelentésén és egyáltalán nincs miért szégyenkeznie. A legalább egy éve nyitva lévő éttermek forgalma az elmúlt két év legnagyobb negyedéves növekedését mutatta be. A képet azonban némiképp árnyalja, hogy a negyedév során több olyan egyszeri kiadás merült fel, aminek hatására mégis negatív eredménnyel zárt a vállalat.

A konkrét számokat tekintve, az észak-amerikai, legalább egy éve nyitva lévő éttermek üzletek forgalma 3,6 százalékot tudott növekedni a harmadik negyedév során (várt: 2,5%). Ugyanez globális szinten 2,4 százalékos emelkedést mutatott. A növekedést pedig elsősorban a kínálat megújításának (többek között a Chicken Fries újbóli bevezetése és a BBC Bacon Whopper kiváló eladásainak) köszönheti a cég az elemzők szerint.

Forrás: Investor.hu

Nem ennyire bíztató a kép viszont a profit tekintetében, a harmadik negyedévben ugyanis 23,5 millió dolláros nettó veszteséget ért el a vállalat. Ennek hátterében többek között a kanadai Tim Hortons 11 milliárd dolláros akvizíciója állhatott, amit adó optimalizálási célból hajtott végre a gyorsétterem-lánc Ezen kívül olyan egyszeri kiadások is rontották az eredményeket, mint például egy 26,9 millió dolláros adó költség.

Az egyszeri kiadásoktól eltekintve azonban 27 centes egy részvényre jutó profitot (EPS-t) ért el a vállalat az egy évvel korábbi 23 centes értékkel szemben. A vállalat így felül tudta múlni a 26 centes konszenzust, és árbevétel tekintetében is 1,4 százalékos növekedést tudott felmutatni, enyhén meghaladva az elemzői várakozásokat.

Burger King árbevétel és EPSForrás: Investor.hu

A részvényesek egyelőre örülnek az eredményeknek, és 1,2 százalékos pluszban jár a Burger King árfolyama. 

Burger King napi grafikonForrás: AmiBroker, Investor.hu