Orosz kézbe kerül a BTel

2014.11.04. 11:19

Komoly tőkeemelésről számolt be tegnap a Business Telecom, a távközlési cég ugyanis duplázni készül jelenlegi 1 milliárd forintos alaptőkéjét. Mindezt az orosz érdekeltségű Skrillinvest Kft. viheti véghez, amely a friss tőkéért cserébe meghatározó elsőbbségi jogokat szerezhet meg. A folyamat eredményeképpen viszont jócskán felhígulhat a jelenlegi részvényesi struktúra.

Történetünk egészen 2011 márciusáig nyúlik vissza, amikor is a Business Telecom 300 millió forint névértékű kötvényt bocsátott ki, melyek idén március végén jártak le. Egy nagyobb csomaggal rendelkező kötvényes kamat- és tőkekövetelését azonban mind a mai napig nem sikerült kielégítenie a társaságnak. Az eredetileg 144 millió forintra rúgó tartozás a kamatokkal, késedelmi kamatokkal, illetve a jogérvényesítési költségekkel együtt mára több mint 200 millió forintra duzzadhatott. Emiatt a kötvénytulajdonos felszámolási eljárást kezdeményezett nemrégiben a BTellel szemben.

Orosz tőkét kap a BTel!

A legfrissebb fejlemények szerint azonban úgy tűnik, hogy elmaradhat a felszámolás, legalábbis erre enged következtetni, hogy a társaság igazgatótanácsa 50 millió forintos tőkeemelésről döntött az elmúlt héten. Erre még korábban a közgyűlés adott felhatalmazást a BTelnek.

Ráadásul itt még korántsem áll le a cég, ugyanis az október 31. napjától számított 6 hónapon belül további 950 millió forinttal készül megemelni az alaptőkét. Mindennek eredményeképpen pedig megduplázza alaptőkéjét, a jelenlegi 1 milliárd forintról, 2 milliárd forintra emelkedik a jegyzett tőke.

A tőkeemelés zárt körben történik, melynek során a társaság részvényeseit egy korábbi közgyűlési határozat szerint nem illeti elsőbbségi vételi jog. A részvényeket a társaság egy nagyobb tulajdonosa, a Rahimkulov Timur érdekeltségi körébe tartozó Skillinvest Kft. jegyzi le. A folyamat eredményeképpen 8 százalékos részesedése 53,9 százalékra hízhat, amellyel így a legnagyobb tulajdonossá válhat.

A BTel jelenlegi és várható tulajdonosi összetételeForrás: BÉT, Investor.hu

Mit kell tudni az új részvényekről?

  • A részvények kibocsátási ára 100 forint.
  • A kibocsátandó papírok elsőbbségi részvények, melyek osztalékelsőbbséget, vétójogot biztosító szavazat elsőbbséget, vezető tisztségviselő kinevezésére vonatkozó jogot, elővásárlási jogot, illetve likvidációs hányadhoz való jogot testesítenek meg.
  • A befektető írásos kérelmére a BTel köteles legfeljebb 150 forintos darabonkénti áron visszavásárolni a részvényeket.

Ugyanakkor az igazgatótanács további jogokat is biztosítana az elsőbbségi részvényesnek, ezt azonban még a közgyűlésnek is el kell fogadnia. Ezek a következők:

  • Ha a BTel törzsrészvények ára meghaladja a 150 forintot, akkor a befektető részvényenként az adott napi árfolyam 20 százalékkal növelt értékén adhatja el papírjait a társaságnak.
  • Osztalékfizetés esetén az elsőbbségi részvényekre kifizetendő osztalék összegének minimális mértéke a kifizetésre kerülő teljes osztalék összegének 20 százalékát teszi ki.

Akad néhány probléma…

Ahogyan azt korábban írtuk, 53,9 százalékra emelkedhet a Skillinvest részesedése a tőkeemelések révén a BTelben. Ez viszont automatikusan azt vonná maga után, hogy a befektetőnek kötelező érvényű felvásárlási ajánlatot kellene tennie, hiszen átlépi a 33 százalékos küszöböt.

A tegnapi BTel közleményben egy igencsak ellentmondó adat is napvilágot látott. Ezek szerint a cég a 950 millió forintos tőkeemelést 950 ezer darab részvény 100 forintos áron történő kibocsátásával szeretné véghezvinni. A matek azonban nem jön ki, vélhetően azért, mert egy tizedesjeggyel elcsúszhattak. Vélhetően 9,5 millió részvény kibocsátására gondoltak a BTelnél az igazgatótanács jegyzőkönyvének írásakor.

Mit gondolunk?

Véleményünk szerint a társaság szempontjából, ha nem is a legjobbkor, de jókor áll friss tőke a házhoz. Ennek révén ugyanis lehetőség nyílik a pénzügyi problémák kezelésére, a kötvénytartozás törlesztésére. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a jelenlegi tulajdonosok részesedése jócskán felhígul, hiszen a társaság alaptőkéje duplájára emelkedik. Ezzel pedig tulajdonképp a részvényeik is sokat veszítenek értékükből.

A Rahimkulov érdekeltségi körbe tartozó Skillinvest Kft. jókora összeget bocsát a vállalat rendelkezésére, viszont ennek ellentételezéseképpen igen értékes jogokkal gazdagodik az elsőbbségi részvények révén. A tőkeemelést végrehajtó befektető jócskán túlbiztosította magát, hiszen szinte mindenfajta elsőbbségi jogot (osztalék, szavazat) megkapott. A likvidációs hányadhoz való joga révén pedig egy felszámolás esetén a törzsrészvényesek elé került a kielégítési rangsorban. Sőt, a Skillinvest akár jókora haszon mellett is túladhat részvényein, ha a közgyűlés megszavazza az igazgatótanács azon javaslatát, ami az értékesítési árra vonatkozik. Ezek alapján ugyanis a piaci ár plusz 20 százalék is ütheti a befektető markát.

Honnan lehet ismerős a Rahimkulov-család?
A Rahimkulov-család elsősorban a családfő révén lehet ismerős a hazai befektetők számára. Megdet Rahimkulov az Általános Értékforgalmi Bank értékesítéséből befolyó összegből jelentős Mol és OTP részvénycsomagot vásárolt. Fiaival, Timurral és Ruszlánnal jelenleg is pénzintézet legnagyobb tulajdonosának számít, összesen 8,88 százaléknyi OTP részvényt birtokolnak.
 

A tőkeemeléssel persze teljes egészében nem feltétlenül oldódnak meg a társaság problémái, hiszen véleményünk szerint jelentősebb követelésállománya mellett a cég üzleti modellje sem áll sziklaszilárd alapokon. Ugyanakkor rövid távon fontosabb, hogy a BTel a friss tőke révén tovább folytathatja tevékenységét. A jövőt illetően a várhatóan első számú tulajdonossá előlépő Skillinvest pedig egy nagyobb átszervezés révén, akár komolyabb változásokat is elérhet. Erről azonban még korai beszélni, így egy időre érdemes lehet távol maradni a részvénytől.

A problémákat jól mutatja, hogy március vége óta az 1000 forint feletti szintekről 150 forintig esett tegnap zárásig a BTel árfolyama. A közel 86 százalékos zuhanással új történelmi mélypontot sikerült felállítania a tőzsdei pályafutását még 2012 májusában indító részvénynek.

A BTel árfolyamaForrás: AmiBroker, Investor.hu

Az MNB már közbe is lépett!

A történtek következtében az MNB máris közbelépett, ugyanis mától kezdve felfüggesztette a BTel törzsrészvények és kötvények tőzsdei kereskedését. Egyelőre indoklás még nem látott napvilágot a határozatról, ugyanakkor a portfolio.hu értesülései szerint a felfüggesztés 5 napra vonatkozik.

Megjött az MNB határozata!

Az MNB figyelmezteti a BTelt, hogy a jövőben teljes körűen és határidőben tegyen eleget a rendszeres tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, ennek keretében minden esetben intézkedjen arról, hogy a jövőben az éves jelentése közzétételére a jogszabályi előírásoknak megfelelő tartalommal és határidőben kerüljön sor.

Ezen kívül felszólítja a kibocsátót, hogy jelen határozat kézhezvételét követő 60 napon belül tegye közzé a 2013. évre vonatkozó - a jogszabályi előírásoknak mindenben megfelelő - éves jelentését. A rendszeres tájékoztatásra vonatkozó jogszabályi előírások megszegése miatt pedig 5 millió forint összegű felügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a BTelt az MNB.

Ezen felül a jegybank kötelezte a társaságot, hogy 1 munkanapon belül tájékoztassa a nyilvánosságot a május 5-én publikált egyik közgyűlési dokumentumhoz kapcsolódó körülményekről. Ezek ugyanis közvetlenül érinthetik a BTel megítélését, illetve a nyilvánosan forgalomba hozott értékpapírjai értékét és hozamát.

Az MNB a közzétételéig, de legkésőbb a november 10-i tőzsdenap végéig függeszti fel a BTel részvények, illetve BTEL2016/A jelű kötvények kereskedését.