Visszatért felfüggesztéséből a BTel

2014.11.06. 11:19

Ugrándozva tért vissza a BÉT parkettjére a BTel, ugyanis a pluszos nyitás után rövid időre visszatért a negatív tartományba az árfolyam, viszont jelenleg már 5 százalékos emelkedésben van. Ma 11 órától lehet újra kereskedni a cég részvényeivel.

Először három százalék feletti plusszal tért vissza a BÉT parkettjére a Business Telecom (BTel) részvénye, de ezt gyorsan 1,3 százalékos mínuszra cserélte, viszont most (11:17) már újra nagyobb pluszban (+5,3%) az árfolyam, 1,1 millió forintos forgalom mellett.

Ma 11 órától ugyanis újraindult a Budapesti Értéktőzsdén a Business Telecom (BTel) részvényeivel a kereskedés, miután még hétfői határozatában az MNB felfüggesztette a papírral való adás-vételt, mert a cég nem tett eleget a jogszabályi követelményeknek a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozóan. A felfüggesztésen túl még 5 millió forntra is megbünetette a céget.

Egyébként a BTel egy összesen 1 milliárd forintos tőkeemelésről számolt be még hétfőn zárás után. A pénzt a Rahimkulov Timur érdekeltségei körébe tartozó Skillinvest Kft. adja. Ezzel 8 százalékos részesedése akár 53,9 százalékra is hízhat, hiszen a múlt heti 50 millió forintos tőkeemelést még egy többlépcsős 950 millió forintos sorozat követheti. Erről részletesen itt írtunk:

Ahogyan azt korábban írtuk, 53,9 százalékra emelkedhet a Skillinvest részesedése a tőkeemelések révén a BTelben. Ez viszont automatikusan azt vonná maga után, hogy a befektetőnek kötelező érvényű felvásárlási ajánlatot kellene tennie, hiszen átlépi a 33 százalékos küszöböt. A Portfolio.hu számításai szerint a törvény alapján 703 forint is lehetne a nyilvános vételi ajánlat ára, persze ez még jócskán csökkenhet, hiszen az utóbbi időben hatalmas zuhanást könyvelhetett el a részvényárfolyam. És az árszámítás két lehetősége szerint az elmúlt 180 (vagy 360) nap forgalommal súlyozott átlagárával kell kalkulálni.

Véleményünk szerint a társaság szempontjából, ha nem is a legjobbkor, de jókor áll friss tőke a házhoz. Ennek révén ugyanis lehetőség nyílik a pénzügyi problémák kezelésére, a kötvénytartozás törlesztésére. Ugyanakkor ne feledjük, hogy a jelenlegi tulajdonosok részesedése jócskán felhígul, hiszen a társaság alaptőkéje duplájára emelkedik. Ezzel pedig tulajdonképp a részvényeik is sokat veszítenek értékükből.

A tőkeemeléssel persze teljes egészében nem feltétlenül oldódnak meg a társaság problémái, hiszen véleményünk szerint jelentősebb követelésállománya mellett a cég üzleti modellje sem áll sziklaszilárd alapokon. Ugyanakkor rövid távon fontosabb, hogy a BTel a friss tőke révén tovább folytathatja tevékenységét.

A BTel árfolyamForrás: Investor.hu