A viharos időkben is remekel a Masterplast

Vágólapra másolva!
Bár az elmúlt negyedévek során számos akadály nehezítette a magyar Masterplast sikeres működését, a mai napon napvilágot látott negyedéves jelentés pozitívan sikerült. Kimondottan örömteli ez a hír annak fényében, hogy pont a szezonálisan legerősebb időszakban sikerült a fejlődésük egyértelmű jeleit bemutatniuk. A befektetők tehát megnyugodhatnak, az elmúlt időszak viszontagságai ellenére is minden fontosabb soron javítani tudott a vállalat.
Vágólapra másolva!

Nagyon szép negyedévet zárt a főként építőanyagok gyártásával és értékesítésével foglalkozó Masterplast. Pedig a magyar vállalatnak főként a közép-kelet-európai régió országaiban van kitettsége, és az elmúlt negyedévben ezeken a területeket számos dolog nehezíthette a cég működését. Elég, ha az ukrán háborús helyzetre, vagy a Romániát és Szerbiát sújtó árvizekre gondolunk. Éppen ezért kiemelkedő teljesítmény, hogy a vállalat mindennek ellenére növelni tudta a nettó árbevételét és számos egyéb soron szép növekedést mutatott be.

A Masterplast negyedéves főbb számai (ezer euró)

A vállalat menedzsmentje tavaly év végén kezdett egy olyan programba, amely magában foglalta mind az értékesítési fókusz megváltoztatását, mind pedig az operáció egyszerűsítését, és a javuló eredmények legalább is arra utalnak, hogy a megváltoztatott stratégiával jó irányba haladnak. A javuló deviza és kamatkörnyezet hatására pedig a vállalatcsoport pénzügyi eredménye is javulni tudott. Mindennek köszönhetően a negyedév adózott nyeresége 1891 ezer euró lett, szemben az egy évvel korábbi 702 ezerrel (bár az előző évi eredményt egy egyszeri tétel jelentősen rontotta).

A Masterplast árbevétele

A sikeres negyedév hátterében állhatott továbbá a magyar építőipar fellendülése is, aminek következtében a vállalatcsoport legnagyobb súlyú - magyar - piacán 20 százalékkal nőtt a forgalom éves szinten. De Szerbiában 12 százalékkal és az export piacokon is 6 százalékkal élénkült a forgalom. Ezt ellensúlyozta azonban a román piac 29 és a lengyel piac 21 százalékos csökkenése. Minderre rátett még az ukrán forgalom 13 százalékos visszaesése a háborús helyzet miatt. De ne feledkezzünk meg a szlovák piacról sem, amely 158 százalékos növekedést mutatott be.

A Masterplast árbevételének éves alapú változása

A vállalat ezen kívül jelentős megtakarításokat tudott elérni, egyrészt az üzemanyag és járműkarbantartási költségeken, de a tavaly év végén megkezdett költségracionalizáló program keretében a személyi jellegű ráfordítások is 17 százalékot tudtak csökkenni.

Mindezeknek köszönhetően a vállalat EBITDA-ja 2569 ezer eurót tett ki, szemben az egy évvel korábbi 2240 ezerrel, ami mintegy 15 százalékos eredményjavulást jelent. Ennél is nagyobb növekedés figyelhető meg a vállalat adózás előtti eredményében, amelyben a negyedév során 41 százalékos növekedett, kumulált szinten viszont még ennél is szebb, 158 százalékos javulást figyelhetünk meg.

A Masterplast 12 havi gördülő árbevétele